Elfogták a metrós támadót

garázda metró
Vágólapra másolva!
Elfogták a rendőrök Budapesten azt a 32 éves férfit, aki nemrég minden előjel nélkül arcon ütött egy lányt a 3-as metrón, de állítólag korábban másokra is rátámadt közlekedési eszközökön. Garázdaság miatt indítottak eljárást.
Vágólapra másolva!

A rendőrök a fővárosban egy kispesti címre kaptak riasztást, ahol felismerték azt a férfit, aki a múlt héten minden előzmény vagy szóváltás nélkül arcul ütött egy számára ismeretlen nőt a 3-as metrón.

Szó nélkül rárontott

"Ol­vastam, így könyvvel a kezemben ültem, teljesen elmerültem a kötetben, amikor egyszer csak egy hatalmas ütést éreztem az arcomon, a döbbenettől és a sokktól szólni sem tudtam" - mesélte el a történteket a Borsnak az áldozat.

Ezt a férfit keresték a rendőrök, és meg is találták Forrás: Police.hu

A Facebookon is megosztotta az általa készített képet az elkövetőről, hátha valaki felismeri. A nő rendőrségi feljelentést is tett, úgyhogy az egyenruhások is felhívást tettek közzé, hogy keresik a garázdasággal gyanúsítható férfit.

Elfogták a 32 éves férfit

Valaki felismerhette a fotóról a férfit, és a kedd reggel érkezett bejelentés alapján a Készenléti Rendőrség járőrei ki is mentek a megadott kispesti címre, ahol egy férfit igazoltattak. A járőrök megállapították, hogy

a férfi azonos azzal a 32 éves Sz. Károly Róberttel, akit a metrón elkövetett garázdasággal gyanúsítanak.

A rendőrség közlése szerint a férfi 2015. augusztus 13-án 5 óra 30 perc körüli időben Budapesten a 3-as metrón utazott Kőbánya-Kispest irányából a Lehel tér irányába, ahol egy számára ismeretlen utast a Nagyvárad tér és a Klinikák megállók között arcon ütött. Garázdaság vétsége miatt indult nyomozás. Sajtóhírek szerint a verekedő férfinek több áldozata is lehetett.