Népszavazást akar a befogadóállomásokról a Jobbik

Volner János; Novák Előd
Volner János, a Jobbik alelnöke, Bosnyák András, Martonfa polgármestere és Novák Előd, a Jobbik alelnöke
Vágólapra másolva!
A Jobbik a menekültek számára létesített befogadóállomások létesítését helyi népszavazásoktól tenné függővé. Az erre vonatkozó indítványt az Országgyűlés rendkívüli ülésén szeretnék elfogadtatni - jelentette be Novák Előd a párt augusztus 20-ai budapesti ünnepi rendezvényén. 
Vágólapra másolva!

Vona Gábor pártelnök és Z. Kárpát Dániel alelnök benyújtotta a parlamentnek a Jobbik indítványát arról, hogy helyi ügydöntő népszavazáson döntsenek az új befogadóállomások létrehozásáról.

Nem kérnek belőle

Novák Előd alelnök a párt augusztus 20-i rendezvényén úgy fogalmazott: a kormány ne akarjon szembemenni az emberek akaratával,

" Martonfa nem kér az idegen letelepülőkből, nem kér a kormány letelepítési politikájából."

A jobbikos politikus egyfajta beismerő vallomásként értékelte, hogy a kormány két új tábort nyitna, és bírálta, hogy nem a határsávban.

A Jobbik rendezvényére Bosnyák András, Martonfa polgármestere (középen) is elment Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Megoldás a menekültáradatra

Volner János, a Jobbik alelnöke sürgette: a kormány tegye világossá, hogy az Egyesült Államok felelős a Magyarországon lecsapódó menekültáradatért, mert beavatkozott Szíria és Afganisztán belügyeibe, amely országok addig féken tudták tartani az iszlám szélsőségeseket is. Álláspontja szerint

a Fidesz csak tüneti kezelést ad a bevándorlás problémáira,

a valódi megoldást az önálló határőrségben, a menekülttáborok zárttá tételében, a határsértők kitoloncolásában nevezte meg.

Polgári engedetlenség

Bosnyák András, Martonfa polgármestere aránytalannak ítélte, hogy egy kétszáz lakosú település környezetében ezer embert befogadó tábor jöjjön létre, és jelezte:

polgári engedetlenséget hirdetnek, a tábor helyszíneként kijelölt területet pedig a gárdisták és a romák - ellentéteiket félretéve - együtt védik.

A Jobbik augusztus 20-i ünnepi rendezvényén a budapesti Városligetben 2015. augusztus 20-án. Forrás: MTI/Bruzák Noémi