Beálltak az autópályák, sok volt a baleset

Vágólapra másolva!
Sok volt a baleset a hosszú hétvége utolsó napján, a Balaton felöl délután pedig csak araszoltak az autósok. Az Utinform szerint már mindenhol jól lehet haladni.
Vágólapra másolva!

Az M7-es autópályán Budapest felé a Balatonról visszaáramló autósok tömege miatt

már kora délután beállt,

ezért a rendőrség a Balaton északi és a déli partjáról Budapestre indulóknak azt javasolta, hogy a 8-as és a 7-es főúton induljanak el.

A helyszínelés befejezését követően már délután feloldották a teljes zárást az M5-ös autópálya Budapest felé tartó oldalán a 24-es kilométernél. Ekkora azonban már

több kilométeres sor alakult ki,

így Újhartyán térségében, valamint Ócsa és az M0-s autóúti kihajtó között sokáig csak araszoltak az autósok.

Itt két személyautó rohant egymásba, többen megsérültek, volt, akit mentőhelikopterrel vittek kórházba. Este a 41-es kilométernél egy újabb baleset volt: két személyautó ütközött össze, így csak egy sáv volt használható.

Az M3-as autópálya Budapest felé vezető szakaszán, Gödöllő és Mogyoród térségében is jelentős volt a forgalom

Sok volt a baleset az utakon

A 48-as főúton, Debrecen átkelési szakaszán az 1-es km-nél, egy motoros ütközött össze egy személygépkocsival, ezért lezárták a fél útpályát.

Szintén félpályás útlezárás volt vasárnap délután a 38-as főúton Nyíregyháza térségében, ahol egy személygépkocsi gázolt el egy motorost gázolt. A 37-es főúton Bodrogkisfalud térségében pedig árokba hajtott egy autó, így itt is félpályás lezárás volt vasárnap.

Az M1-es autópályán két baleset is történt vasárnap délután,

az egyik a Hegyeshalom felé vezető oldalon az 51-es, a másik a 116-os kilométernél, itt is több sávot lezártak a forgalom elől.

A 44-es főúton Cserkeszőlő közelében két autó, a 82-es főúton, Écs közelében pedig három személygépkocsi ütközött össze. A főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat rendőrök irányították.