Véget ér egy korszak, bezár a Jégbüfé

2015.08.25. 12:34

Hatvanhárom év után bezár a belvárosi Jégbüfé. A Párisi Udvarban található legendás cukrászda a felújítás áldozata lett. 

Sokan imádják, rengetegen utálják, de egy biztos: a Jégbüfé a Ferenciek terén egész generációk legendás helye. De már csak szombatig, az 1952-ben nyílt fővárosi cukrászda ugyanis a héten bezár – tudta meg az Origo.

A Jégbüfé augusztus 29-én nyit ki utoljáraForrás: Origo

Kiürítik az egész épületet

Ráadásul nemcsak a cukrászda, hanem a Párisi Udvarban még megtalálható összes üzlet lehúzza a rolót,  a palotát tavaly megvásárló Mellow Mood Group ugyanis hamarosan megkezdi az épület felújítását. Mint azt az Origo korábban megírta, a fejlesztők vendéglátóhelyeket, rendezvényhelyszínt és ötcsillagos apartmanhotelt álmodtak a helyszínre.

Információink szerint a Jégbüfé tulajdonosa szeretne a környéken maradni, de olyan drágák a bérleti díjak, hogy egyelőre nem talált másik helyszínt. Az ikonikus üzlet augusztus 29-én, szombaton nyit ki utoljára,  akkor akciókkal várja a vásárlókat, hogy kiárusítsa a megmaradt készletet. Ezután is elérhetőek lesznek a termékek, csak nem a Ferenciek terén, hanem a Fény utcai üzletben. Utóbbi helyen azt mondták lapunknak, hogy a berendezést is hozzájuk viszik át, és még nem tudják, megnyit-e valaha újra a belvárosi cukrászda. 

A legendás cukrászda 1964-ben, akkor már 12 éve várta a budapestieketForrás: Fortepan/Uvaterv

Araboké lett a Párisi Udvar

Rogán Antal, az V. kerület volt polgármestere tavaly májusban jelentette be hivatalosan, hogy 2,1 milliárd forintért értékesítették a Párisi Udvart.  A szerződést a tulajdonos által meghatalmazott Mellow Mood Group ügyvezető igazgatóival írta alá Budapesten.

A korábban üzletekkel, lakásokkal, műtermekkel működő ingatlan műemléki épület felújítására az önkormányzatnak nem volt pénze, és biztosak voltak abban, hogy a következő években sem tudnak több milliárd forint uniós forrást szerezni a fejlesztésre.

Az ablakokból a hetes busz megállójára lehet látniFotó: Pályi Zsófia

Hét évet kaptak a felújításra

A fejlesztők befektetőt vontak be az ingatlan megvételébe, a fejlesztést és az üzemeltetést pedig maguk vállalják. A szerződés felújítási garanciákat is rögzít,  két éven belül engedélyes terveket kell letenni, 7 éven belül pedig be kell fejezni a fejlesztést.

A legendás Párisi UdvarForrás: Fortepan
Brudern-házból IBUSZ-palota
A Ferenciek tere 10. alatt álló, eklektikus stílusú épület a Belvárosi Takarékpénztár székházának épült 1909 és 1912 között. Tervezője Schmahl Henrik, az építész pedig Lipták Pál volt. Az épület különlegessége volt, hogy a főbejárat egyenesen a bank pénztárteremébe vezetett, ahonnan a magánszéfek termébe lehetett továbbmenni. Schmahl Henrik azt is figyelembe vette, hogy a palota helyén korábban a Brudern-ház állt, amelynek üzletsori folyosóját a budapestiek Párisi-háznak becézték. Ezért készült el a földszinten a Párisi Udvar. Az épületet a szocializmusban államosították, 1960 tavaszán az IBUSZ vette birtokba, ezért egy ideig IBUSZ-palotának is hívták. Kétszer újították fel, egyszer az új Erzsébet híd építéséhez kapcsolódóan az 1960-as években, egyszer pedig az 1980-as években.

Az épületet a műemléki előírások szerint újítják fel.

A felújításról szóló szerződést a Mellow Mood képviselői, Sameer Hamdan és Zuhair Awad idén februárban írták alá a nyertes Archikon Kft. ügyvezető tulajdonosával, Nagy Csaba építésszel.

A Párisi Udvar épületében luxusszálloda nyílikForrás: MTI/Czimbal Gyula
Blokk a kasszánál, kiszolgálás a pultnál
A Jégbüfé 1952-ben nyílt, sokan éppen azért szerették, mert az üzletben szinte megállt az idő. A berendezése hasonló maradt, mint a szocializmus évtizedeiben, leülni nem lehetett, a süteményeket az ablakban, a buszmegállóra nézve lehetett elfogyasztani. Sőt a kis ablakban gofrit is sütöttek. Néhány hónapja már az is hatalmas változás volt, hogy többé nem a kasszánál kellett kifizetni a termékeket, majd blokkal odamenni a süteményes pulthoz, hanem egy helyre került a fizetés és a kiszolgálás.

Évtizedes jogviták

Az V. kerületi önkormányzat korábban évekig jogi vitában állt a Jégbüfével, a Blikk információi szerint százmilliós nagyságrendű összeget követeltek vissza a cukrászdán, amiért 15 éven keresztül nem mentek bele a bérleti díjak emelésébe,  így végeredményben 1990 körüli áron bérelték a helyiséget.

Rogán Antal akkor azt nyilatkozta a lapnak, az új tulajdonosnak aligha érdeke, hogy távozzon onnan a Jégbüfé, amelyet még a Republic is megénekelt egyik dalában.