Nagy kapacitású menekülttáborokat javasol az MSZP

Vágólapra másolva!
A kormány létesítsen nagy kapacitású ideiglenes menekülttáborokat, és helyben szervezzék meg a menekültek ellátását és a kérelmek elbírálását – mondta Harangozó Tamás.
Vágólapra másolva!

Menekülttáborokat a határ mellé

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány a magyar-szerb határ közvetlen közelében, lakott területen kívül azonnal létesítsen nagy kapacitású ideiglenes menekülttáborokat.

A menekültek ellátását és a menekültkérelmek elbírálását helyben kell megszervezni,

a táborokban jelen kell lenniük a rendőrség, a bevándorlási hivatal és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munkatársainak - fejtette ki, kitérve arra is, hogy az ide érkezők egészségügyi szűrését is el kell végezni ott.

Kapcsolódjon be a polgári védelem

A katasztrófavédelem keretében működő polgári védelem kapcsolódjon be a menekültekkel összefüggő feladatok ellátásába - javasolta az ellenzéki politikus, aki azt is kérte, hogy a kabinet a honvédelmi, illetve nemzetbiztonsági bizottság jövő heti együttes ülésén számoljon be az elmúlt hónapok tevékenységéről, a következő hónapok terveiről, illetve zárt ülésen a várható menekültáradtról. Ne politikai haszonszerzésre használja a kormány az ülést - kérte.

"Tegye félre szabadságharcos énjét"

Harangozó Tamás azt mondta, a válságot a gyökerénél kell kezelni. Ezért felszólította Orbán Viktort, hogy

"tegye félre szabadságharcos énjét", és azonnal kezdjen tárgyalásokat a menekültkérdésben érintett uniós tagállamokkal.

Ezek között említette Olaszországot és Görögországot, illetve a célországokat, Németországot, Ausztriát, Franciaországot, Svédországot. Mint mondta, a válság sújtott régiókban kell elősegíteni a normális élet feltételeit humanitárius, gazdasági és végső esetben katonai eszközökkel.

Nem vethető be a honvédség

A frakcióvezető-helyettes értékelése szerint a magyar honvédség bevetésének ötlete a déli határon egyértelmű jele annak, hogy Orbán Viktor kormánya politikai értelemben megbukott és teljesen alkalmatlan a menekültválság kezelésére. Kérdésre válaszolva azon véleményének adott hangot, hogy a hatályos alaptörvény és honvédelmi

törvény alapján nem vethető be a honvédség békeidőben az ország területén lévő konfliktusok kezelésére.

Elvetett javaslatok

Harangozó Tamás szerint a kormány most azokat a javaslatokat valósítja meg, amelyeket az MSZP nyár elején javasolt. Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták 22 milliárd forint átcsoportosítását kezdeményezték a rendészeti szervek és a menekültügyi rendszer megerősítésére, illetve javaslatot tettek arra, hogy szigorúbban büntessék az embercsempészést. Megjegyezte, Gulyás Gergely (Fidesz) akkor azzal vetette el az MSZP-s javaslatokat, hogy azok bevándorláspártiak.