Megvannak a pótfelvételi ponthatárai

JATE
Szeged, 2010. augusztus 19. A Szegedi Tudományegyetem központi épülete a Dugonics téren. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait. Az Educatio kft. és az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a mostani eljárásban jelentkező 8200 diák közül 5900 tanulót vettek föl.
Vágólapra másolva!

A pótfelvételi eljárás során alapképzésre valamivel több mint 3737, felsőoktatási szakképzésre 1066, mesterképzésre 622 diákot vettek föl. A pótfelvételi eljárás során mindenki csak egy szakra és egy intézménybe jelentkezhetett.

Több mint 400 pont kellett

A nagy egyetemek között a Budapesti Corvinus Egyetem emberi erőforrások képzésére 426 ponttal, a Budapesti Kommunikációs Főiskola kereskedelem és marketing képzésére 448 ponttal lehetett bekerülni. A Debreceni Egyetem matematika szakán 456 pont a határ. A Pannon Egyetem mérnök-informatikus képzésére 462 pont, míg a Pécsi Tudományegyetem szociális munka és tanító szakára egyaránt 450 pont kellett. A Szegedi Tudományegyetem szabad bölcsészet szakára 468 pontot kellett hozni.

A Szegedi Tudományegyetemre idén is sokan jelentkeztek Forrás: MTI/Soós Lajos

A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint e-felvételiben a felvételizők személyre szabottan is meg tudják tekinteni az eredményt (a jelentkezések és ponthatárok menüpontban). A besorolási döntést legkésőbb augusztus 28-től lehet letölteni, szintén az e-felvételiből, (a hivatalos iratok menüpontból) erről e-mailben is értesítést küldenek majd.

A felvételt nyert jelentkezők a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.

A legnépszerűbb szakok

Az idei felsőoktatási pótfelvételi eljárás keretében csaknem 8200-an adták be jelentkezésüket. A jelentkezők 73 százaléka alapképzést és osztatlan mesterképzést, 17 százalékuk felsőoktatási szakképzést, 10 százalékuk pedig mesterképzést jelölt meg.

A legnagyobb arányban a jogi, a gazdaságtudományi és a műszaki területhez tartozó képzéseket jelölték meg a felvételizők,

a legnépszerűbb szakok közé a jogász, a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing szakok tartoznak, de bekerült a tíz legnépszerűbb szak közé a gépészmérnöki, a programtervező informatikus és a műszaki menedzser is.