Tűzparancsról írnak a Demokratában

pokemon bajnokság fegyverek
A két fiatal több száz lőszert vitt magával a rendezvényre.
Vágólapra másolva!
Magyarországon meg kell előzni, vagy ha határunkhoz ér, meg kell akadályozni a népvándorló hordák agresszióját. Akkor is, ha mi adunk először tűzparancsot a határaink megvédésére – többek között erről írt Zárug Péter Farkas politológus az e heti Demokratában. Vágó István azt álmodta, hogy Magyarországot kiteszik a NATO-ból. 
Vágólapra másolva!

Ha népvándorló hordákhoz lesz igazítva a kormánykommunikáció, az a mindenkori kormány alkalmatlanságát fogja bizonyítani arra, hogy háborús időkben az országot vezessék – olvasható Zárug Péter Farkas Demokratában megjelent publicisztikájában. A politológus szerint a népvándorlás Macedóniában tapasztalt agressziója ebbe az irányba mutat.

Magyarországon ezt meg kell előzni, vagy ha határunkhoz ér, meg kell akadályozni.

Akkor is, ha mi adunk először tűzparancsot a határaink megvédésére.

Az idő közeleg – írta Zárug Péter.

Ami tegnap még elképzelhetetlen volt, ma már nem az. Normális ember nem gondolhatja komolyan, hogy lőni kellene,...

Posted by törökgáborelemez on 2015. augusztus 26.

Török Gábor szerint ami tegnap még elképzelhetetlen volt, ma már nem az. Normális ember nem gondolhatja komolyan, hogy lőni kellene, ugyanakkor a helyzet egyre kevésbé nevezhető normálisnak – véli a politológus.

Ezt álmodta Vágó István

Vágó István Facebook-oldalán arról írt, hogy megálmondta mit hoz a jövő.

Kiraknak minket a NATO-ból, aztán az EU-ból,

és ők építenek vasfüggönyt a szlovák-osztrák-szlovén határra. A menekültek ellepik Magyarországot, és hamar szabadcsapatok lövik a menekülttáborokat. Hazánk vérbe borul - olvasható a DK-s politikus Facebook oldalán.

Könnygázt is használtak

Mint arról az Origo is beszámolt,

a migránsok között zendülés alakult ki:

a rendőrök sorfalat álltak a röszkei regisztrációs ponton kiabáló menekültek előtt, egyikük könnygázt is használt. Nem kellett orvost hívni azokhoz a migránsokhoz, akiket könnygázzal fújt le egy rendőr a röszkei regisztrációs ponton – mondta az Origónak a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Rendőrök a zöldhatáron elfogott menekültek számára kialakított hangárnál Röszkén Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Szenti Szabolcs azt is közölte, hogy jelenleg belső vizsgálat zajlik a könnygáz használata miatt, így nem árult el pontos részleteket arról, hogy milyen mennyiségben, milyen körülmények között használták ezt az eszközt a rendőrök.