Vágólapra másolva!
Kormánypárti politikusok országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik, hogy a magyar parlament szólítsa fel az Európai Unió vezetőit a kontinens és polgárai védelmére. Az erről szóló előterjesztést többek között Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője terjesztette pénteken az Országgyűlés elé.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikusok indítványukkal a kabinetet is felszólítanák arra, hogy pénzügyi forrásokkal és jogszabályi feltételekkel tegye lehetővé, hogy Magyarország minden szükséges eszközzel meg tudja védeni a határait. "Az illegális bevándorlás hullámai egész Európát robbanással fenyegetik" – olvasható a javaslatban, amely szerint a kialakult helyzetért az Európai Uniót terheli a felelősség.

Elhibázott politika kárvallottjai

A Fidesz-KDNP politikusai szerint "mára odáig jutottunk, hogy Brüsszel felelőtlen politikája miatt emberek halnak meg". A képviselők az Országgyűléssel kimondatnák,

"felelőtlen minden európai politikus, aki a jobb élet reményével kecsegtetve arra bátorítja a bevándorlókat, hogy mindent hátrahagyva, életük kockáztatásával Európa felé vegyék az irányt".

A határozati javaslat benyújtói szerint Közép-Európa országai – amelyek csak nemrég lábaltak ki a gazdasági válságból – nem engedhetik meg, hogy "Brüsszel elhibázott politikájának kárvallottjai legyenek".

Fejlesztés teher nélkül

Nem megengedhető, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztessék a magyar emberek munkahelyeit és szociális biztonságát – fogalmaznak, majd hozzáteszik, "jogunk van megvédeni kultúránkat, nyelvünket, értékeinket.

Folytatni akarjuk a gazdaság fejlesztését anélkül a teher nélkül, amit a Magyarországra érkező illegális bevándorlók elviselhetetlen áradata jelent"

– olvasható az előterjesztésben.