Átadták a 15 milliárdból megújult klinikát Pécsett

pécs kórház feljúítás
Pécs, 2015. szeptember 1. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Udvardy György megyés püspök, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Bódis József rektor (b-j) leleplezik az intézmény névtábláját a Pécsi Tudományegyetem (PTE) több mint 15 milliárd forintból felújított és kibővített 400 ágyas klinikájának átadásán 2015. szeptember 1-jén. Az eseményen Janus Pannonius Klinikai Tömb névre keresztelt, 1966-ban emelt intézmény a Dél-dunántúli Régió meghatározó, évente félmillió beteget fogadó egészségügyi központja, amelynek modernizációja három év alatt, európai uniós pályázati támogatásból valósult meg. MTI Fotó: Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
A Dél-dunántúli régió meghatározó, évente félmillió beteget fogadó egészségügyi központja a Janus Pannonius Klinikai Tömb, amelynek modernizációja három év alatt, európai uniós pályázati támogatásból valósult meg.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy Magyarországon

az elmúlt években 500 milliárd forintot költöttek egészségügyi beruházásokra,

ehhez hasonló nagyságrendű fejlesztésre a rendszerváltás, de talán az 1800-as évek vége óta sem volt példa. Úgy vélte: ez az ellátás színvonalának jelentős javulását, a kapacitás növelését eredményezi.

Leleplezték az intézmény névtábláját Forrás: MTI/Sóki Tamás

Összesen 74 milliárd az egészségügyre

Az államtitkár kitért rá: a kormányzat számára fontos cél a lakosság egészségi állapotának javítása, ezért a korábbiakhoz képest kiemelten sokat,

13 milliárd forint költöttek alapellátáshoz kapcsolódó beruházásokra, a források jelentős részét hátrányos helyzetű térségekben használhatták fel.

Elmondta: a járóbeteg ellátásban 50 milliárd forintból 40 szakrendelő felújítására és 23 kialakítására nyílt lehetőség, a sürgősségi ellátás javítására, ezen belül mentőállomások építésére, korszerűsítésére, mentőautók beszerzésére 11 milliárd forint jutott.

Évente félmillió beteget fogadó egészségügyi központja Forrás: MTI/Sóki Tamás

Korszerű ellátás és oktatás

Bódis József orvosprofesszor, a PTE rektora azt emelte ki, hogy a rekonstrukcióval a Janus Pannonius Klinikai Tömb a 21. század kihívásaira választ adó intézmény lett, amely

a betegellátás mellett az egyetemen folyó magyar, angol és német nyelvű orvosképzésnek is méltó bázisává vált.

Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye vezetője azt mondta: mivel a betegeknek nemcsak a testi, hanem a lelki ellátása is fontos, a püspökség tervbe vette kórházlelkészség felállítását a klinikán.

Komfortos szobák

A Janus Pannonius Klinikai Tömb a modernizációval a PTE több, korábban máshol működő klinikáját integrálta. Az épületben egyidejűleg 367 fekvőbeteg ellátására nyílik lehetőség, akiket mostantól egy-, vagy kétágyas, magas komfortfokozatú szobákban helyeznek el.

Négyszáz férőhely, komfortos szobák Forrás: MTI/Sóki Tamás

A komplexum műszerparkja is megújult, az épület tetején pedig helikopter leszállóhelyet alakítottak ki,

hogy a légi úton szállított betegek minél előbb a megfelelő ellátásban részesüljenek.