Hasba szúrták a kislányt

bezonyíték
Vágólapra másolva!
Többször hason szúrta egyéves kislányát egy konyhakéssel egy férfi Lajosmizsén. Legalábbis ez a rendőrség gyanúja. A gyermek életveszélyesen megsérült.
Vágólapra másolva!

Emberölési kísérlet miatt nyomoznak a rendőrök annak a férfinak az ügyében, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy konyhakéssel többször is hasba szúrta egyéves kislányát.

Ezzel a késsel szúrt a férfi Forrás: police.hu

A 31 éves férfi – egyelőre nem tudni miért – csütörtökön reggel szúrhatta meg a gyereket, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. Őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását – közölte az Origóval a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.