Rendőrök a határnál: az empátia fogyóeszköz

ételosztás
Röszke, 2015. szeptember 9. Rendőrök zsemlét osztanak a röszkei idegenrendészeti előállító és sátortábor kerítésénél 2015. szeptember 9-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Nem könnyű a határrendészethez rendelt rendőröknek. A legtöbben nem kaptak kiképzést a feladatra, amit végeznek. Sokan priccseken alszanak, nem jutnak meleg vízhez, nem kapnak eleget enni, és nem pihenhetik ki magukat. A rendőrök általában türelmesek a migránsokkal, de meddig marad ez így ilyen körülmények között? Ők nem nyilatkozhatnak, de azért megteszik néha. 
Vágólapra másolva!

„Kicsit olyan ez, mint börtönőrnek lenni. A börtönökben nemcsak a rabok foglyok, hanem a smasszerek is. Így érezzük magunkat mi is” – mondta a déli határra rendelt huszonéves, fáradt tekintetű, borostás rendőr Röszkén az Origo tudósítójának. Az illető nem vállalta a nevét, sőt, azt sem merte elmondani, hogy honnan érkezett. „Nem nyilatkozhatunk. Hatalmas bajba kerülök, ha kiderül, hogy ki vagyok.”

Nincs is diktatúra

Orbán Viktor szerint Magyarország lázadással áll szemben, de pénteken dél körül nem volt nagy forgalom a határ melletti begyűjtőpontnál Röszke határában. A kevés menekült, aki ott volt, türelmesen várakozott a Budapestről idehozott kék buszon. Rendőrök voltak lent szép számmal, és katonai teherautók is álltak az úton.

Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy több a külföldi riporter, mint a menekült. „Úgy tűnik, Magyarországon még sincs diktatúra” – mondja egy japán újságíró. „Most már pár napja az országban vagyok, és nagyon úgy tűnik, hogy nincs. Persze egy demokratikus országban nem elegáns bárkit is ilyen helyen tartani” – mutatott körbe.

Ma megérkezett a hadsereg Forrás: MTI/Molnár Edvárd

A megsárgult kukoricák közötti alkalmi sátortábor alatt sártengerré változott a föld. Továbbra is rengeteg a szemét. Van pár konténer, de esélyük sincs a túlerővel szemben. Az egész környék aggregátorok zajától hangos.

Hangár, priccs, hideg víz

„Nem fogadható el a 21. században az az ellátás, amit a fiúk kapnak odalent” – mondta el Orgovány Zoltán, a Független Rendőrszakszervezet Fejér megyei elnöke. „Előfordul, hogy 16-18 órát is szolgálatban vannak.” A megyei elnököt nem köti a nyilatkozatstop, mert már nincs állományban. Nyugdíjas.

Sok rendőrt rémes körülmények között szállásolnak el. Hangárokban alszanak, priccseken, olykor még meleg vizük sincs, és nem kapnak eleget enni.

Íme, mit kapott ebédre pénteken az a borsodi rendőr, aki csütörtök este 6 és péntek délután 1 között volt szolgálatban:

Az ebéd Forrás: Origo

Rendőrként és emberként

A határhoz rendelt rendőröknek általában három-négy napra kell lemenniük, havonta háromszor. „Ez még egyfajta lélektani határ. Három napot még pont el lehet viselni ilyen körülmények között" – mondta egy nagydarab, maszkot viselő rendőr a határ menti gyűjtőpontnál a vöröskeresztes sátor mellett. A rendőrök egyik fele visel orvosi maszkot, a másik fele nem.

„A rendőröknek kettős szerepben kell helytállniuk” – mondta Orgovány. „Rendőrként és emberként.” Azaz fontos, hogy a lehető legjobban teljesítsék a feladataikat, de mindezt a lehető legnagyobb empátiával tegyék. Ez egyébként általában megy is. Az Origo röszkei tudósítója úgy tapasztalta, hogy a lent szolgáló rendőrök általában türelmesek, nyitottak és udvariasak. Csak elvétve fordult elő, hogy valamelyikük kiborult, és ordibálni kezdett a menekültekkel. Ilyenkor a közelben álló társaik egyből nyugtatni kezdték az illetőt. „B’ssza meg! Fáradt vagyok, éhes és szomjas” – mondta a többieknek az egyikük.

Reggel óta nem kaptunk enni

– Elnézést, nincs véletlenül kálcium vagy magnézium önöknél?

– Csak B6-vitamin van nálunk, sajnos. Miért, mire kell? Valaki beteg? Mindjárt jön az orvos.

– Nem, nekem kéne, mert reggel óta nem kaptunk enni, és legyen bennem valami legalább.

A fenti beszélgetés Röszke mellett, a gyűjtőpontnál zajlott le Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarország társelnöke és egy huszonéves rendőr között, a történetet maga Szabó osztotta meg tegnap. A rendőr tévedésből önkéntes orvosnak nézte a politikust. A történet azzal ért véget, hogy a fiatalember megkapta az egyik orvos saját gyümölcsös joghurtját.

Hazaviszik magukkal

A körülményekkel azért kellene kezdeni valamit, mert az empátia fogyóeszköz, ha rosszak a körülmények, és nem piheni ki magát az ember, magyarázta Orgovány. Márpedig a rendőrök is csak emberek. A megyei elnök szerint könnyen baj lehet abból, ha így mennek tovább a dolgok. A szakszervezet több ellátást és több odafigyelést kért a hatóságoktól.

Sokan nincsenek is kiképezve ilyen helyzetekre Fotó: Polyák Attila - Origo

„További probléma, hogy a legtöbb rendőrt nem arra képezték ki, amit a határnál csinálnia kell. Én körzeti megbízott vagyok. Polgárbarát dolgokkal foglalkozom általában.

Ő nem családos, de sok társa az. Őket különösen megviselik az ilyen jelenetek, és haza is viszik őket magukkal.

Nem szívesen csesztetjük őket

„Az is gyengíti a morált, hogy sokan csak a helyszínen szembesülnek azzal, hogy a legtöbb menekült nem ellenség, nem agresszív” – mondta Orgovány. Ezt a maszkos rendőr is megerősíti. "Normális emberek, csak nagyon fáradtak és megviseltek. Nem szívesen csesztetjük őket.” Abból viszont baj lehet, hogy sokáig bezárva tartják őket.

„Nem kell tudósnak lenni, hogy tudjuk, mi fog történni, ha egy tömeget rossz körülmények között összezárunk”

– mondja Orgovány. „Ők is emberek, ők is besokallhatnak. Ráadásul nagyon elszántak.

A menekültek semlegesen nyilatkoztak a rendőrökről. Aki panaszkodott, annak sem a bánásmóddal volt a baja, hanem inkább azzal, hogy nem engedik őket tovább, vagy hogy ujjlenyomatot kell adnia.

Ők is csak emberek Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A fiatal borostás és a testesebb maszkos rendőrt is megkérdeztük a YouTube-ra felkerült ételdobálós videóról. Egy osztrák politikus osztotta meg a felvételt, amin az látszik, hogy a rendőrök dobálva osztják szét az ételcsomagokat a menekültek között a röszkei táborban. Mindkét rendőr kitért a válasz elől. Azt mondták, nem voltak ott, és nem is ismernek olyat, aki ott volt, és nem akarták minősíteni az esetet.

Megterhelt kapitányságok

A megyei elnök azt is elmondta, hogy a rendőrök határrendészeti bevonása a kapitányságokat is megterheli. Nehéz pótolni az igazoltan hiányzókat.

Volt olyan város, ahol a rendőrség informatikusainak is kellett már járőrözniük.

A folyamatban levő ügyek is akadoznak.

Nehéz őket pótolni Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A határrendészet most ráadásul 800 diákot is elszipkáz a kapitányságok elől. A rendőr-szakközépiskola második, befejező évét ugyanis már gyakorlaton töltik a nebulók. Idén a szakmai gyakorlatot mindenkinek a határrendészetnél kell megkezdenie.

Mission Impossible

Jövő kedden életbe lép az új, szigorúbb szabályozás. „Új idők jönnek, de mi alig tudunk róla valamit” – mondta a maszkos rendőr. „Semmilyen előzetes tájékoztatást nem kaptunk, csak annyit, hogy a rendőrök segítségére a jövőben is szükség lesz” – mondta Orgovány.

A megyei elnök szerint lehetetlen lesz minden illegális bevándorlót eljárás alá vonni,

ha továbbra is ilyen ütemben jönnek. "Ez napi több 100 eljárás indítását jelentené. Nincs elég ügyész, nincs elég kapacitásuk a bíróságoknak, és tolmácsból sincs elég. Vannak menekültek, akik olyan nyelven beszélnek, amire egyetlen tolmács van az egész országban.

Megkerestük a rendőrséget is a kérdéseinkkel. Amikor megérkezik a válasz, megosztjuk olvasóinkkal.