Meghekkelték az N1 TV honlapját

2015.09.11. 16:09

Egy tunéziai hackercsoport megbénította az N1 TV honlapját. Ennek a csatornának dolgozott az az operatőrnő, aki kedden Röszkénél elgáncsolt és megrugdosott több menekülő migránst. Az N1 még aznap menesztette az operatőrt, de azóta is több ezer fenyegető levelet kaptak.

"Két-háromezer fenyegető levelet kaptunk. Volt operatőrünk fejére húszezer eurós vérdíjat tűztek ki, a szerkesztőség munkatársainak pedig többek között azt üzenték, hogy megölnek minket, és leköpik a sírunkat" – mondta az Origónak Kisberk Szabolcs, az N1 TV főszerkesztője. Ennek a csatornának az operatőre rugdosott meg és gáncsolt el kedden több a röszkei gyűjtőpontról kitörő migránst.

Az esetről több videó is készült, melyek bejárták a világsajtót, egyet a német RTL televízió riportere tett fel a Twitterre. 

Az operatőrnőt még aznap kirúgták a csatornától. Később a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért is feljelentette közösség tagja elleni erőszak miatt. A rendőrség pénteken hallgatta ki az operatőrnőt, aki a Magyar Nemzetnek írt levelében azt írta, hogy tettét megbánta, vállalja a felelősséget. 

Meghekkelték az oldalt

Ma meghekkelték az N1 TV csatorna honlapját is. Az oldalon jelenleg csak annyi olvasható, hogy a tunéziai iszlamista hekkercsoport, a Fallaga Team támadása miatt átmenetileg nem elérhető. 

Meghekkelték az N1TV weboldalátForrás: n1tv.hu

Mint megtudtuk: a támadás éjjel 2-kor történt, a honlapon villódzó háttér előtt többek között az a felirat jelent meg, hogy tiszteljétek a szír menekülteket.