Lemondásának körülményeiről beszélt Hende Csaba

Hende Csaba Honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő a kerítés építés sajtótájékoztatón. 2015 07.16  Mórahalom külterületén, ahol 150 méteres tesztkerítést állít a honvédség a menekült áradat megállítására.
Hende Csaba Honvédelmi miniszter, a kerítés építés sajtótájékoztatón. 2015 07.16 Mórahalom külterületén, ahol 150 méteres tesztkerítést állít a honvédség a menekült áradat megállítására.
Vágólapra másolva!
Lemondásának körülményeiről is beszélt Hende Csaba Szombathelyen, a Polgári esték elnevezésű civil rendezvényen.
Vágólapra másolva!

A volt honvédelmi miniszter kijelentette: a hétfői kormányülésen súlyos kritika érte a honvédség tevékenységét a műszaki határzár építésében, és mivel meggyőződése, hogy az építést végző katonák nem hibáztak,

úgy érezte, hogy a felelősséget miniszterként neki kell vállalnia, ezért ajánlotta fel a lemondását.

Azt mondta, a katonák augusztus elsejétől az öt hőségriadó közepette is hősiesen végezték a munkájukat, építették az első védelmi vonalat, most pedig építik a másodikat.

Megjegyezte: vannak a politikában olyan helyzetek, amikor egy miniszternek le kell mondania. Japánban például, ha késnek a vonatok, lemond a közlekedési miniszter. Igaz ugyan, hogy nem ő állítja a váltókat, és nem ő vezeti a mozdonyt, de az egészért mégiscsak ő felel – fogalmazott.

Hende Csaba júliusban a határzár mórahalmi szakaszánál tartott tájékoztatót Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hozzáfűzte: Szombathely országgyűlési képviselőjeként büszke arra, hogy öt és fél éven keresztül honvédelmi miniszterként is szolgálhatta az országot. Elmondta, kormánypárti képviselőként választókerületében továbbra is Szombathelyért és a szombathelyiekért kíván dolgozni.

A Kormányzati Információs Központ hétfői tájékoztatása szerint aznap ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar–szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.

A kabinet ülése után Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, aki elfogadta. Orbán Viktor ezek után a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására Simicskó Istvánt kérte fel.