Kövér László: Európa krízisponton van

Recski Emlekpark emlékszobor avatás az országgyülés elnöke, Kövér László és volt miniszterelnök, Boros Péter részvételével Recsken 2014. szeptember 20-án
Recski Emlekpark emlékszobor avatás az országgyülés elnöke, Kövér László és volt miniszterelnök, Boros Péter részvételével Recsken 2014. szeptember 20-án
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés elnöke szerint Európa "krízisponton van", de ez csak másodlagosan migrációs válság, elsődlegesen egy mély szellemi, erkölcsi és ebből fakadó politikai válság.
Vágólapra másolva!

Kövér László a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorában sugárzott interjúban - utalva Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira - azt mondta: Európa és az unió nem a megoldás, hanem maga a probléma, de ezt "rajtunk kívül kevesen ismerik fel és ismerik be". Arra a kérdésre, hogy Barack Obama amerikai elnök szerint Európa még elbírja a migránsokat, kitért az ottani sajtóhírekre, és azt mondta:

Magyarország újabb támadás kereszttüzébe került, teljesen indokolatlanul és méltánytalanul.

Amerika nagyobb és erősebb

Amerika nagyobb, erősebb és hosszabb falat emelt mexikói határán, mint amilyet Magyarország tud vagy szándékozik a magyar-szerb határon építeni, és Amerikának van felelőssége a világ azon részében kialakult káosz előidézésében, ahonnan most ezek migránsok Európa felé elindultak - közölte Kövér László.

Kövér László Forrás: Szabó Gábor

Nem kommentált

Hivatalosan nem kívánta kommentálni az amerikai álláspontot, mindössze annyit mondott: nem túlságosan érzékelhető belőle a részvét, vagy az együttérzés az európai szövetségesekkel. Szerinte az Amerikai Egyesült Államoknak is van felelőssége, de az ügy mégis európai, nemcsak azért, mert Nagy-Britannia és Franciaország egymással versenyezve bombázta szét Líbiát, amely addig elszigetelte a kontinenstől az afrikai migrációt, hanem azért is mert Európának el kellene döntenie, miként tekint a migrációra: a népességfogyásból adódó munkaerő-hiány pótlását, vagy a biztonsági kockázati tényezőt látja benne.

A házelnök szerint a közelmúltbeli londoni, párizsi merényletek az eddig Európába érkezett, eltérő kultúrával rendelkezők integrálhatatlanságáról árulkodtak.

Európa maga beteg

Az Iszlám Állam - amely ennek a migrációnak az egyik közvetlen kiváltó oka - maga is több ezer európai születésű muszlim vagy nem is muszlim fiatalt tudhat soraiban. Ez azt jelzi, Európa maga beteg - mondta Kövér László. Hozzátette: nehéz lenne megmagyarázni, hogyan gondolják az európai államok, ha eddig nem tudták integrálni saját társadalmukba azokat a milliókat, akiket önként befogadtak, behívtak mint olcsó munkaerőt, akkor hogyan fogják megoldani a mostani beáramlók integrálását. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hol van ennek a folyamatnak a vége, és az európai politikusok nyilatkozatai nem lassítják, éppen fordítva, gyorsítják azt - állapította meg.

Nincs szakadás a Fideszen belül

Semmilyen ellentét, szakadás a Fideszen belül nincs - jelentette ki Kövér László, hangsúlyozva, hogy a rendszerváltozáskor indult és azóta színre lépő pártok közül a Fidesz a legsikeresebb, nemcsak Magyarországon, hanem az egész volt szocialista táborban. Nem találni még egy olyan pártot, amelyik 1990-ben elindult, mind a mai napig létezik, és immár harmadik kormányzati ciklusát tölti. Nincs még egy olyan politikus, mint Orbán Viktor - mondta. Nem ismerik a Fideszt, akik azt gondolják, ilyen egyszerűen el lehet őket távolítani. Ez egy politikai közösség a szó legszorosabb értelmében, és erejét éppen a nemzet iránti elkötelezettség adja - fejtette ki Kövér László.