Embercsempészeket tartóztattak fel Gyálon

Vágólapra másolva!
Négy migránst akart pénzért Szegedről Budapestre vinni autójával egy szarvasi pár hétfőn, és egy mikrobuszban szíreket fuvarozó férfi is fennakadt az ellenőrzésen Gyálon. A gyanúsítottak ellen embercsempészet miatt indult eljárás - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Beluzsárné Belicza Andrea, a kapitányság szóvívője elmondta, hogy a szarvasi 26 éves R. Zsolt és 42 éves B. Rozália autóját hétfő reggel állították meg Gyálon a dabasi rendőrök. A járműben négy illegális bevándorló is ült. Mint kiderült, a magukat szíreknek mondó embereket a pár

fejenként 700 euróért akarta Szegedről Budapestre szállítani, hogy később a migránsok egy fővárosi pályaudvarról Finnországba utazhassanak.

A sofőrt és társát embercsempészet alapos gyanúja miatt őrizetbe vették, a rendőrség előterjesztést tett az előzetes letartóztatásuk elrendelésére.

Tíz szírt fuvarozott

Szintén Gyálon, ugyancsak hétfő reggel feltartóztattak egy kisbuszt, amelyben a 36 éves tomajmonostorai O. Sándor tíz, jogellenesen Magyarországon tartózkodó szír állampolgárt szállított - tájékoztatott a PMRFK szóvivője. A migránsokat a férfi egy Röszke közelében lévő benzinkútnál vette fel, és fejenként 600 eurót kért azért, hogy a fővárosba vigye őket.

A sofőr tudott arról, hogy utasai vonattal akartak továbbmenni Ausztriába.

A férfit embercsempészet alapos gyanúja miatt őrizetbe vették, míg szír utasait a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak adták át. A Dabasi Rendőrkapitányság a 36 éves férfi ellen folytatott eljárást lezárta, a nyomozás iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek - tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.