Oldalra bukhat Lázár János

2015.09.17. 11:53

Lázár János várhatóan nem távozik a Miniszterelnökség éléről, csupán Orbán Viktorral való sakkjátszmájában dobta be a lemondását – értesült az Origo. A mostani pártbéli küzdelmek mögött már a novemberi fideszes kongresszus húzódik meg. Ugyanakkor sokan azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Lázár mégis lemond, de egyúttal új tárcát is kap.

Orbán Viktor nem nélkülözheti Lázár Jánost a kormányzati munkában, így Rogán Antal nem a Miniszterelnökség keretei között fog dolgozni – tájékoztatták az Origót fideszes források. A Miniszterelnökség vezetője többek között azért is lebegtette meg a lemondását már hónapokkal ezelőtt, mert tudja, hogy Orbán nem engedheti el a kezét. Ha Lázár távozna a Miniszterelnökségről, a kormányfő nem találna egyhamar megfelelő embert a posztra. 

Lázár János lemondását nem tartják valószínűnek fideszes forrásainkForrás: MTI/Kovács Tamás

A kongresszus árnyéka

Az Origo más forrásból úgy tudja, hogy a mostani csatározások részben már a novemberi Fidesz-kongresszusnak szólnak. Jelenleg a Fidesz elnökségében Pelczné Gáll Ildikó, Kósa Lajos, Lázár János és Pokorni Zoltán foglal helyet. Korábban már kiderült, Pokorni Zoltán nem kíván indulni a Fidesz-alelnöki posztjáért.

Abban az esetben, ha Lázár miniszter marad, a kormánypárt íratlan szabályai szerint neki is le kell mondania az alelnökségről (Varga Mihály is így cselekedett). Így két alelnöki poszt is megürül, amiért már most elkezdődhetett a verseny a párton belül. Ez a poszt azért fontos, mert

  • a tagok folyamatosan részt vesznek a kormánypárt elnökségi ülésein, ahol Orbán Viktor közelében lehetnek;
  • az alelnökök rendelkeznek a legtöbb információval a párt politikájáról és belső viszonyairól;
  • döntenek a választókerületi elnökök személyéről, így a saját embereiket helyzetbe tudják hozni;
  • a választókerületi elnökök révén pedig befolyásolni lehet, hogy a 2018-as országgyűlési választáson kik indulhatnak.
Pokorni Zoltán biztosan távozik, Lázár János helye kérdésesForrás: Origo

 

Kocsis és Rogán lehet a befutó

A két posztra a jelenlegi helyzet szerint Kocsis Máté és Rogán Antal futhat be. Mindketten a párt fiatalabb generációjába tartoznak, és politikai profiljuk remekül beleillik a jelenlegi helyzetbe. Rogán a gazdaságpolitikai vonalat erősítheti az elnökségen belül, remek kapcsolata a nemzeti bank elnökével pedig segíthet akkor, ha Matolcsy György túlságosan önálló politikát folytatna.

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere a Fidesz alelnöki posztján folytathatjaForrás: MTI/Máthé Zoltán

Kocsis Máté eddig is a Fidesz kommunikációs igazgatója volt, de az utóbbi időben a menekültek helyzetén kívül más megszólalása nem volt. A politikus Budapesten az önkormányzati szektorban számít igazán erősnek, valamint a most népszerűnek számító rendvédelmi vonalon, így érthető lenne, ha az ősz végétől a párt elnökségében foglalna helyet.

A várható helyzet Lázár helyén maradása utánForrás: Origo

Mi van, ha Lázár lemond?

Abban az esetben, ha Lázár János lemond, akkor már csak egy üres alelnöki poszt marad,  mivel a Miniszterelnökség vezetője a korábban leírt négy szempont miatt biztosan meg akarja tartani alelnöki pozícióját. Ebben az esetben Pokorni Zoltán helyére nagy valószínűséggel Kocsis Máté futhat be. 

Lázár lemondása esetén ez lehet az új helyzetForrás: Origo

Lehet, hogy minden megy tovább

Fideszes forrásaink szerint mindennek ellenére a párton belül sem egyértelmű a Rogán–Lázár-konfliktus és következményeinek megítélése. Egyesek hajlanak arra, hogy a két politikus közti ellentét valójában kezelhető, és  a konfliktust ők maguk nagyítják fel mesterségesen a sajtó és a közvélemény kedvéért.  Akik ebben hisznek, azok tehát elképzelhetetlennek tartják, hogy Lázár János lemondjon, úgy számolnak, hogy a miniszter marad a helyén, Rogán pedig elfoglalja a kabinetfőnöki posztot, és minden megy tovább.

Külföldre is mehet Lázár

A Fideszben legalább ilyen erősen tartja magát forrásaink szerint az a másik teória, hogy a Lázár–Rogán-konfliktus nagyon is valós, és súlyos sérelmekre épül mindkét fél részéről. Akik a pártban inkább ezt a verziót tartják valószínűnek, azok  biztosak Lázár lemondásában, mert a kormányfő szerintük nem gondolja meg magát Rogán Antal kinevezését illetően.

Akik ezt valószínűsítik, azoknak a Miniszterelnökséget vezető miniszter jövőjéről is más a véleményük: szerintük külföldi kiküldetést, valamilyen uniós posztot kaphat Lázár.

Rogán Antal is komoly szerepet játszik a miniszterelnök sakktáblájánFotó: Polyák Attila - Origo

A legmeghökkentőbb verzió

A harmadik, talán legvadabb teória a Fideszen belül az, hogy a valós Lázár-Rogán-konfliktust úgy oldaná fel Orbán Viktor, hogy Rogán elfoglalja a kabinetfőnöki posztot, Lázár pedig elhagyja a Miniszterelnökséget, de nem maradna politikai befolyás nélkül. Sőt forrásaink elképzelhetőnek tartanak egy olyan forgatókönyvet, hogy Lázárt a kormányfő új tárca vezetésére kéri fel.  Ebben az esetben az újonnan létrehozandó Nemzetstratégiai Minisztériumba olvasztanának minden eddigi jelentősebb feladatot a kiüresítendő Miniszterelnökségből, így Lázár továbbra is felügyelhetne minden fontos területet, éppúgy, mint eddig.

Már eldőlt: Kósa váltja Rogánt

A Fidesz új frakcióvezetője Kósa Lajos lesz, aki átnézi Rogán Antallal a dolgok állását, és október elsejéig megtörténik a frakcióvezetői feladatok átadása-átvétele - mondta Kósa Lajos Velencén, a Fidesz-KDNP-frakcióülés szünetében. A politikus azt is mondta, nem fogadja el a jelölést az alelnöki pozícióra, mert frakcióvezetőként úgyis tagja lesz a Fidesz elnökségének. Azt mondta, "nincs értelme két széken ülni egyszerre."

 

Volt már ilyen 

Portálunk úgy tudja, Rogán Antal nagyjából olyan pozíciót kaphat a miniszterelnök körül, amilyet korábban Szijjártó Péter és Varga Mihály töltött be. A jelenlegi külügyminiszter 2012 májusáig a miniszterelnök személyes szóvivője volt, míg Varga a Miniszterelnökséget vezette államtitkári rangban, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a politikai kormányzásért felelt. Rogán Antal új pozíciója ezt a két területet egyesítheti majd.

Orbán Viktor számára fontos a hatalmi ágak elválasztásaForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Izmozás

A Lázár János és Rogán Antal közti ellentét a kormányzati ügyekre rálátó forrásaink szerint csupán izmozásnak tekinthető. A két szereplő jól tudja, hogy Orbán Viktor sakktábláján csak azért kellenek, hogy a miniszterelnök ellenőrizni tudja beosztottjait. Orbán Viktor számára az utóbbi időben kezdett egyre terhesebb lenni a Miniszterelnökség túlságosan nagy hatalma, így Rogán Antal előléptetésével egyben ellenőrizheti Lázárt. A jelenlegi szabályozás szerint Lázár János lenne ugyan Rogán munkáltatója, mégsem szólhatna bele a személyi döntéseibe vagy a tevékenységébe.

Nem kritizálták Orbánt

A szerdai frakcióülésen egyébként a legfontosabb téma a menekülthelyzet kezelése volt. Úgy tudjuk, a Fidesz-KDNP-ben teljes az egység a szigorú fellépés mellett, ami annak is köszönhető, hogy a párt népszerűségének csökkenése megállt, a Fidesz ismét stabilan vezet a megosztott ellenzék előtt. A kormányfővel szemben korábban kritikus véleményt megfogalmazók sem hoztak fel újabb kifogásokat az elmúlt időszak politizálásával szemben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK