Feloldották az útzárat a 4-es főúton

Vágólapra másolva!
Négy autó ütközött Abony közelében, a balesetben hárman súlyosan megsérültek. A 4-es főutat lezárták.
Vágólapra másolva!

Befejezték a helyszínelést, feloldották az útzárat a 4-es főút Abonyt elkerülő szakaszán, ahol négy jármű ütközött össze vasárnap délután - közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A balesetben hárman súlyosan megsérültek, az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat Abony felé terelték.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta,

őket a ceglédi hivatásosos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.