Hanyatlik a sajtószabadság állapota Európában

Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-képviselője és Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a magyar médiatörvényről folytatott megbeszélésük után 2011. január 18-án.
Vágólapra másolva!
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadság-biztosa szerint romlik a légkör az újságírók körül Európában, mivel a kormányok korlátozásokat vezetnek be a válságokra és az országuk biztonságára hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Dunja Mijatovic szerint a korlátozások sértik a sajtószabadságot, a mozgásszabadságot és esetenként akár a tudósítók fizikai zaklatására is sor kerül. Példaként említette Ukrajnát és a balti államokat, ahonnan igyekeznek kiszorítani az erősen oroszpárti újságírókat, és Nyugat-Európát, ahol a terrorizmus elleni törvények korlátozzák a sajtószabadságot. Elítélően szólt arról is, hogy Magyarországon a rendőrség az menekültekről tudósító riportereket fenyegetett meg.

A biztonságra hivatkoznak

A biztonság nevében a kormányok olyan törvényeket fogadnak el, amelyek minden kétséget kizáróan negatív hatással vannak a sajtószabadságra és a szólásszabadságra még a megszilárdult demokráciákban is - mondta Mijatovic az AP amerikai hírügynökségnek.

Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-képviselője és Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a magyar médiatörvényről folytatott megbeszélésük után 2011. január 18-án. Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ukrajnát az elmúlt napokban azért bírálták, mert kitiltott a területéről több mint 40 újságírót és bloggert az Oroszország elleni szankciók legutóbbi kiterjesztésekor. Köztük volt a BBC brit közszolgálati média három moszkvai tudósítója is. Az ő nevüket a következő nap Petro Porosenko elnök személyes közbelépésére levették a feketelistáról.

Nem ez garantálja a biztonságot

Az uniós tag balti államok Mijatovic szerint azért tiltanak ki orosz tudósítókat, mert attól tartanak, hogy az állami propaganda eszközei.

"Szerintem ez nem jó út. Nem ez a módja annak, ahogy a demokráciáknak kezelniük kellene a kérdést.

- mondta Mijatovic.

A politikus a múlt héten felszólította a magyar hatóságokat, hogy hagyják abba a menekültválságról tudósító újságírók fenyegetését. Négy esetre hivatkozott, és külön megemlítette az amerikai hírügynökség fotósát, akivel letöröltették a kameráján lévő felvételeket egy (szájkosaras) rendőrkutya által a földre döntött migránsról. A magyar kormány visszautasította, hogy megvertek vagy zaklattak volna újságírókat.

"Cinikus dolog" a tagadás

Dunja Mijatovic ugyanakkor közölte: kitart vádjai mellett, amelyeket egyébként mind megerősítettek az érintett médiák. "Azt mondani, hogy mindez nem történt meg, ez bizony teljesen cinikus dolog" - mondta a mostani interjúban. "Újságírókat megverni, őrizetbe venni, felkérni őket a képek törlésére, összetörni felszerelésüket - ez nyilvánvalóan nem olyan dolog, amit látni szeretnék, legyen szó bármely államról. De ha ráadásul az EU-ról és a demokráciákról van szó, akkor

- szögezte le az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában az EBESZ sajtószabadság-biztosa.