Elkészült Rogán minisztériuma

2015.09.22. 14:29

Önálló minisztériumként alakul meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda – az erről szóló törvényjavaslatot Lázár János nyújtotta be kedden. Rogán Antal szerint az új tárca "elsődleges dolga az, amit a miniszterelnök feladatként meghatároz". Szakértők szerint hiába az önálló miniszteri poszt, Lázár János maradhatott a második ember Orbán Viktor mögött. 

A kabinetiroda elsősorban az általános politikai koordinációt ellátó minisztérium lesz – olvasható a tárcák felsorolásáról szóló törvény módosítására tett javaslatban, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtott be az Országgyűlésnek. 

Rogán Antal a Fidesz múlt szerdai velencei frakcióülése előtt jelentette be, hogy október 1-jétől a kormányfő politikai kabinetfőnöke lesz. 

A most benyújtott előterjesztés alapján az eddig a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztériumban, azaz a Miniszterelnökségen működő miniszterelnöki kabinet a jövőben a Miniszterelnöki Kabinetirodán működik. 

A miniszterelnöki kabinetet a szervezési kabinetfőnök közvetlenül vezeti, az ő tevékenységét a kormányfő irányítja. 

A miniszterelnöki kabinet főosztályokra és osztályokra tagozódik. 

Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, közvetlenül mögöttük Rogán AntalForrás: MTI/Bruzák Noémi

A törvény a kihirdetését követő napon léphet hatályba. 

Lázár János egyúttal a 2015-ös központi költségvetés módosítását is kezdeményezte, a büdzsét a Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezettel egészítené ki. A felmerülő források biztosítását a kormány saját hatáskörben rendezi a javaslat szerint. 

A törvényjavaslatokat várhatóan már a jövő héten tárgyalja az Országgyűlés. 

Rogán Antal érkezik a Fidesz–KDNP kétnapos kihelyezett tanácskozása előtt tartott sajtótájékoztatójára szeptember 16-ánForrás: MTI/Kovács Tamás

Azzal kapcsolatban, hogy Rogán Antal, a Fidesz leköszönő frakcióvezetője Orbán Viktor miniszterelnök politikai kabinetfőnöke lesz, Lázár János korábban azt mondta, azt szeretné, hogy ha változnak a személyi feltételek, akkor a felelősségi viszonyok tiszták legyenek. 

A Jobbik, a DK, az Együtt és a PM is bírálta, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda önálló minisztériumként alakul meg. 

„Amit a miniszterelnök feladatként meghatároz”

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nem egy szakminisztérium, hanem a kormányfő munkáját segítő kormányzati szerv, "elsődleges dolga az, amit a miniszterelnök feladatként meghatároz" – nyilatkozta Rogán Antal. 

Rogán Antal kifejtette: 

a rendszerváltás óta minden kormányfőnek volt miniszterelnöki kabinetje és kabinetfőnöke. 

A mostani kormányzati modellben a Miniszterelnökség egy sok feladattal rendelkező, önálló tárcává vált – folytatta –, így Orbán Viktor kormányfő úgy döntött, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda mint általános politikai koordinációt ellátó szervezet szintén önálló minisztériumként működjön. 

A kabinetirodához tartozik majd a miniszterelnök személyes munkaszervezete, a fő feladata ugyanis a kormányfő munkájának segítése lesz – közölte a fideszes politikus. Mint fogalmazott: "ha lesznek is a kabinetirodának konkrét feladatai, minden munkatársnak az lesz az elsődleges dolga, hogy a miniszterelnök munkáját segítse". 

Rogán Antal egy fél lépcsőfokot haladtFotó: Polyák Attila - Origo

Azt, hogy ezenkívül milyen önálló egységek milyen önálló feladatokat látnak majd el a kabinetirodán belül, a kormány statútumrendelete fogja meghatározni a későbbiekben. Kérdésre annyit mondott, hogy a kormányzati munka politikai koordinációjához szerinte hozzátartozik a kommunikáció koordinációja is. 

Rogán Antal jelezte, formális kinevezése a Miniszterelnöki Kabinetiroda élére azt követően történhet meg, hogy az Országgyűlés az előtte fekvő 

törvényjavaslat elfogadásával – leghamarabb a jövő héten – dönt a szervezet felállításáról. 

Hozzátette, hogy a kabinetiroda szervezeti felépítéséről már vannak elképzelései, de ezeket csak később, hivatalos kinevezése után kívánja ismertetni.

Lázár maradt a második

Hiába kapott új miniszteri pozíciót közvetlenül Orbán Viktor mellett Rogán Antal, továbbra is Lázár János lehet a második ember a kormányzatban – véli Boros Tamás a Policy Solutions vezető elemzője, aki szerint az erősorrendet leginkább a tárcákhoz rendelt költségvetési pénzek mutathatják. 

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is Lázár János jött ki győztesen a Rogán Antallal vívott csatából  – mondta az Origónak Boros Tamás, a Policy Solution vezető elemzője. Rogán Antal az önálló miniszteri pozíció révén előrelépett egy fél lépcsőfokot, azonban Lázár Jánosnak továbbra is jóval nagyobb a befolyása a kormányzati munkára. 

A Miniszterelnöki Kabinetiroda önálló költségvetéssel rendelkezik majd, ennek pontos mértéke még nem ismert, azonban biztosan meg sem közelíti a Miniszterelnökség kereteit – fogalmazott Boros Tamás, aki szerint Orbán Viktornak valószínűleg az volt a szándéka, hogy még élesebb versenyhelyzetet teremtsen a két politikus között. „Ne legyen egyértelmű, hogy csak Orbán Viktorból és Lázár Jánosból áll a kormányzati politika" – fogalmazott. 

A politológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásáról szóló törvényt személyesen Lázár János nyújtotta be. Ugyan ennek nincs jelentősége, mert ezeket a törvényeket a kormány terjeszti elő, ám jól mutatja a helyzet abszurditását, és az erősorrendet is – mondta. 

A két politikus közötti párharc valószínűleg nem ér véget, sőt Boros Tamás szerint a hatáskörök tisztázatlansága miatt számos vitára lehet számítani. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK