A magyar miniszterelnök a BBC szerint meglepetéssel készül az Európai Unió állam- és kormányfőinek holnapi találkozójára. Orbán Viktor egy pénzalap felállítását javasolja, amelyből a Szíriával szomszédos országokban működő menekülttáborokat fejleszthetnék. Egy másik cél a határok megerősítése volna.

Az Európai Unió mind a 28 tagállama fizesse be az uniós költségvetésből hozzá érkező, valamint a közösbe beadott pénzek 1-1 százalékát egy alapba, ezt az összeget pedig fordítsák a Szíriával szomszédos országokban működő menekülttáborok fejlesztésére, és Európa külső határainak megerősítésére.

A BBC szerint ezzel a tervvel állhat elő holnap Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján. A brit közszolgálati média hírportálja azt is írja, hogy Magyarországnak Orbán ötlete egymilliárd euróba, azaz nagyjából 310 milliárd forintba kerülne.

Orbán Viktor miniszterelnök új tervet eszelt kiForrás: MTI/EPA/Julien Warnand

A terv elsősorban a Törökországban, Libanonban és Jordániában működő táborokban javítaná a körülményeket - olvasható a cikkben. A BBC úgy tudja, hogy Magyarország kormányfője akár engedményt is tehet a kvóták ügyében, ha európa vezetői elfogadják tervét, vagy annak legalább egy részét. Orbán "azt is előterjesztheti, hogy

Magyarország hajlandó lehet elfogadni az önkéntes befogadási kvótákat,

ha javaslatát, vagy annak egyes részeit elfogadják" - írja a BBC.

Magyarországnak nincs tapasztalata

A cikk megemlíti, hogy tegnap 192 fűthető sátrat rendelt a kormány Finnországból, amelyekbe egyenként 20 embert lehet elszállásolni. A BBC-nek nyilatkozott PrŐhle Gergely, az Orbán-kormány korábbi berlini nagykövete, jelenleg helyettes államtitkár. Ő azt mondta, hogy az új javaslat nem a kormány politikájának megváltozására utal, hanem a probléma egy újfajta megközelítésére. A segítőkészségünket akarjuk kifejezni ezzel a lépéssel, amelyet emberiességi szempontok vezérelnek, viszont továbbra sem kívánjuk az ország egységét veszélyeztetni" - mondta.

Közös alapot hozna létreForrás: MTI/EPA/Julien Warnand

Hozzátette, hogy Magyarországnak nincs gyarmati múltja, kevés tapasztalata van a bevándorlással kapcsolatban. Azt is megemlítette, hogy az országban

nagy számú zsidó közösség él, akik az elsők között "kezdenének félni"

egy nagyobb muzulmán közösség megjelenése esetén.

Túl későn jött Orbán terve?

Orbán Viktor azután állhat elő holnap az új javaslattal, hogy ma leszavazták Magyarországot az uniós tagállamok belügyminiszterei. Bár délelőtt még minden jel arra utalt, hogy hazánk a visegrádi országok támogatásával elérheti az ellenkezőjét, a miniszterek többségi szavazással döntöttek a 120 ezres menekültkvótáról.

A kvóták ellen Magyarország, Szlovákia, Románia és Csehország szavazott, Finnország pedig tartózkodott. Meglepő viszont, hogy Lengyelország, amely tegnap még határozottan ellenezte a kvótákat, végül mégis az igen mellett tette le a voksát. A német belügyminiszter már meg is köszönte Lengyelország szolidaritását.

Az új terv elfogadásának esélyeiről szólva BBC megjegyezte, hogy az

talán túl későn érkezett, és túl sokba kerülne Európa vezetőinek."