Lesz, ahol éjszaka már fagyni fog

Vágólapra másolva!
Nappal viszont napsütés lesz.
Vágólapra másolva!

Észak felől lassan tovább csökken a felhőzet, szeptember 29-én, kedden este már a déli határ mentén is lényegesen kevesebb lesz a felhő. Kezdetben az ország déli felén még több helyen eshet gyengén az eső, de késő délutánra ott is megszűnik a csapadék. Éjszaka és szerdán napközben többnyire kevés lesz a felhő, szerdán délután elsősorban a Dél-Dunántúlon, a Dél-Alföldön lehetnek felhősebb körzetek, de csapadék sehol sem valószínű. Az északkeleti szél többfelé megerősödik, az északkeleti megyékben kedden néhol viharossá is fokozódik.

Talaj menti fagy

A legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet többnyire 3 és 8 fok között alakul, de

a szélvédett helyeken az ország északi felén egy-két fokkal hidegebb lesz; talaj menti fagyra is számítani kell.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 15, 16 fok körül valószínű.

Anticiklon

A kontinens jelentős részének időjárását a középpontjával Észak-Európa felett elhelyezkedő nagyméretű anticiklon alakítja. A magasnyomás északnyugati és keleti, déli peremén sok a felhő, területét pedig viszonylag hideg levegő tölti ki. Még a napsütés mellett is – Észak-Franciaországban, a Német–lengyel-alföldön – csak kevéssel emelkedik 15 fok fölé a délutáni hőmérséklet. A felhősebb vidékeken – Észak-Skandináviában, Észak-Oroszországban – a hőmérséklet csúcsértéke helyenként a 10 fokot sem éri el. Ugyanakkor a Pireneusi-félsziget déli felén, az Égei-tenger térségében még nyárias az idő, 25 fok fölé melegszik fel délutánra a levegő, sőt Dél-Spanyolországban 32, 33 fokot is mérnek.

A Kárpát-medence az említett északi anticiklon déli peremén helyezkedik el, szerda estig északkelet felől szárazabb, de egy-két fokkal hidegebb levegő érezik térségünk fölé. Így bár több órára kisüt a nap, hűvös marad az idő, és a hajnal is hideg lesz.