A Fidesz népszerűsége nőtt, a Jobbiké csökkent

Vágólapra másolva!
A nyári hónapok politikai fejleményeiből a Fidesz profitálhatott a legtöbbet: a kormánypárt népszerűsége négy hónap alatt 28-ról 32 százalékra nőtt, míg a pártot határozottan elutasítók aránya 45-ről 40 százalékra csökkent - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből.
Vágólapra másolva!

Mint a közvélemény-kutató intézet összegzésben olvasható, a kormányoldal főleg a Jobbiktól halászhatott el támogatókat: az ellenzéki párt népszerűsége a májusban mért rekordmagasságról (16 százalékról) 13 százalékra esett vissza, de még így is második. Annak ellenére előzi meg az MSZP-t, hogy annak támogatottsága a májusi megingás után most ismét 11 százalékra emelkedett, miközben

a többi ellenzéki párt még inkább háttérbe szorult.

A pártpreferenciával nem rendelkezők aránya viszont alig változott májushoz képest, jelenleg 34 százalékon áll. "Míg az elmúlt hónapokban főleg a kormány menekültügyi intézkedései uralták a híreket, május óta

33-ról 38 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy érzik, a kabinet jól végzi a munkáját.

Ezzel összhangban azok aránya is emelkedett (31-ről 35 százalékra), akik szerint ma Magyarországon jó irányba mennek a dolgok" - olvasható a felmérésben.

Áder a legnépszerűbb

A politikusok népszerűségi rangsorában a legtöbb kormánypárti politikus kedveltsége javult májushoz képest. Az élen továbbra is Áder János köztársasági elnök található, akit Orbán Viktor miniszterelnök, majd Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter követ. A lista első felében csupán Vona Gábor (Jobbik) és Karácsony Gergely (PM) képviseli az ellenzéki oldalt. Az elmúlt időszak legnagyobb visszaesését egy fideszes politikus könyvelhette el: a felmérés kezdete előtt néhány nappal lemondott Hende Csaba kedveltsége a májusban mért 27-ről 19 százalékra zuhant.