Ami nagyon fájt László Petrának

Vágólapra másolva!
Nem az én bűnöm, hogy eszközként használtak Magyarország lerasszistázásához – mondta László Petra a Heti Válasznak adott interjújában. A N1TV egykori operatőre azzal vált hírhedté, hogy Röszkén belerúgott egy menekült gyerekbe, és kigáncsolt egy fiával az ölében futó szír férfit.
Vágólapra másolva!

Tudtán és akaratán kívül tette, amit tett, és nagyon fáj neki – állította a Heti Válasznak adott interjújában László Petra, aki azzal vált hírhedté, hogy Röszkén belerúgott egy menekült gyerekbe, és kigáncsolt egy fiával az ölében futó szír férfit.

Teljesen elszigetelten, telefon és internet nélkül él a Jobbik-közeli N1TV egykori operatőre. Az eset után elbocsátott nő elmondása szerint

több száz fenyegetést kapott,

köztük olyat is, ami úgy szólt: „Focizni fogunk a fejeddel, te szuka!”

Terrorista fenyegetés

A rendőrség állítólag terrorista fenyegetésként azonosította, hogy az N1TV szervereit feltörő tunéziai hackerek 20 ezer euró vérdíjat tűztek ki a fejére, ezért ő sem tudja félvállról venni azt. Bűnhődik és retteg, de nem mondja, hogy ennél nincs rosszabb: személyes tragédiáiról is beszél az interjúban, ugyanis

korábban két gyermekét is elveszítette.

Az egyik egynapos korában halt meg, a másodikkal elvetélt. Azóta két újabb gyermeke született László Petrának, akikekkel jelenleg együtt él.

Mint arról az Origo is beszámolt, egy internetes videóra és a Reuters fotóira hagyatkozva állította a Heti Válasz, hogy László Petra nem buktatta fel azt a menekültet, aki gyermekével a karján futott a rendőrök elől Röszkén, a szerb-magyar határ közelében. A lap szerint erre a hamis állításra alapozva virtuális lincselés kezdődött az N1TV volt operatőre ellen.