Naponta ötezer migráns érkezik Horvátországba

Vágólapra másolva!
Naponta átlagosan ötezer migráns érkezik Horvátországba, úgy, hogy az elmúlt napokban csökkent a számuk - mondta Ranko Ostojic horvát belügyminiszter. A legfrissebb adatok szerint szeptember 16-a óta 88532 migráns lépte át a szerb-horvát határt, és reggel 9 óráig 84 ezren hagyták el az országot.
Vágólapra másolva!

Ostojic ezt azzal magyarázta, hogy Görögország kevesebb menedékkérőt enged fel a hajókra, a macedón-szerb határon pedig a hatóságok elkezdték regisztrálni a migránsokat, ami miatt

csökkent az illegális bevándorlók száma.

A menekültáradat szerinte csak úgy szűnhet meg, ha Görögországban nem ürülnek ki a táborok, és nagyobb pénzügyi támogatást kap Törökország, Jordánia és Libanon, ahol a legtöbb menekült tartózkodik. "Ezzel nem oldódna meg a krízis, de megszűnne a migránsáradat "- szögezte le. Horvátország kész fogadni azokat a menedékkérőket is, akiket a migránsok elosztására irányuló kvóta alapján vállalt - tette hozzá.

"Katasztrofális a helyzet"

Eközben egy horvát napilap arról számolt be, hogy a hatóságok

megtiltották a civileknek, hogy segítséget nyújtsanak a migránsoknak.

A közel száz önkéntes csak abban az esetben tartózkodhat a táborok környékén vagy az illegális határátkelőhelyek közelében, ha rendelkezik akkreditációval, vagyis ha hivatalosan is csatlakozik valamelyik karitatív szervezethez, mint például a vöröskereszt. Az önkéntesek a lapnak azt mondták: "katasztrofális a helyzet a terepen". A rendőrök pedig azzal fenyegetőznek, hogy

őrizetbe veszik őket, ha nem mennek el.

A babsaki határátkelő körzetében, ahol naponta 6 ezer menedékkérő lépi át a szerb-horvát határt, elmondásuk szerint mindössze egyetlen vöröskeresztes sátor áll, ahol az illegális bevándorlók egy palack vizet és egy tábla csokoládét kapnak. Korábban az önkénteseknek azt is megtiltották, hogy főtt ételt osszanak a Szerbiából érkező migránsoknak.

Nem kérnek segítséget

A belügyminiszter ezt azzal magyarázta, hogy Horvátország rendezett ország, és ha az egészségügyi felügyelet megállapítja, hogy az ételt a szabadban készítették el, az csak bonyolítja a helyzetet.

"Az önkénteseket senki sem hívta, és nem is volt rájuk szükség.

Ki felel azért, ha valaki megbetegszik? Természetesen én" - mondta a miniszter.
Egy önkéntes mozgalom alapítója a lapnak azt állította, hogy kérelemmel fordultak a mobilszolgáltatókhoz, hogy hozzanak létre internet-hozzáférési pontokat és mobiltöltő állomásokat a határátkelőhelyek közelében, hogy a menekültek felvehessék a kapcsolatot családtagjakkal, ha átlépik a határt. "A válaszon megdöbbentünk, az egyik mobilszolgáltató ugyanis közölte, hogy a belügyminisztérium ezt megtiltotta" - mondta az aktivista.