A Fidesz megint felháborodott Gyurcsányon

Juhász Gábor; Gyurcsány Ferenc SZEMÉLY KÖZÉLETI SZEMÉLYISÉG FOGLALKOZÁSA politikus FOGLALKOZÁS államtitkár összehajol SZEMÉLY KÖZÉLETI SZEMÉLYISÉG FOGLALKOZÁSA FOGLALKOZÁS államtitkár összehajol Budapest, 2008. március 17.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök
Budapest, 2008. március 17. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a parlament plenáris ülésén. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
Felháborító, hogy Gyurcsány Ferenc nyíltan fenyegeti politikai megtorlással a bírákat azért, mert a Sukoró-ügyben bűncselekményt állapított meg a bíróság - írja közleményében a Fidesz sajtóosztálya. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök korábban azt mondta, hogy a Sukoró-ügyben szerdán hozott ítéletek azt mutatják, az igazságszolgáltatás egy része törvénytelenül, politikai elvárásoknak eleget téve működik.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc a független magyar bíróságot támadja és nyíltan fenyegeti azért, mert Sukoró-ügyben a magyar bíróság kimondta, hogy bűncselekmény történt - olvasható a Fidesz által kiadott sajtóközleményben.

A párt szerint ez felháborító.

A Fidesz úgy véli, hogy a volt miniszterelnök, "a független magyar bíróságot akarja politikailag kézi vezérelni", ahogy szerintük 2006 őszén a rendőrséggel tette.

A Szolnoki Törvényszék szerdán első fokon négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját a Sukoró-ügyként ismertté vált perben. Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója 3 év 6 hónap börtönt kapott. A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek.

Gyurcsány Ferenc Forrás: Csanádi Márton - Origo

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy szerinte a Sukoró-ügyben hozott ítéletek mutatják: az igazságszolgáltatás egy része törvénytelenül, politikai elvárásoknak eleget téve működik. A diktatúrákra jellemző súlyos bűncselekménynek nevezte, hogy a hatalom a bíróságot felhasználva bebörtönzi ellenfeleit.

Gyurcsány Ferenc azt is mondta, a Sukoró-ügyben egyértelműen az ő elítélése volt a cél. Azonban ez nem sikerült, és ezért a nála védtelenebb, gyengébb Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját ítélték letöltendő börtönbüntetésre. Hozzátette:

az ítélet meghozatalában részt vevők tette nem fog következmények nélkül maradni.

A hatalom bukását követően tisztességes eljárásban bizonyítják majd be bűnösségüket.