A kirekesztés ellen szólalt föl Martonyi János

orbán viktor és martonyi jános
Vágólapra másolva!
A polgár mindenekelőtt szabad, felelős, közösségi ember, aki nemcsak saját boldogulását, hanem közössége sikerét is szem előtt tartja, ugyanakkor nem bezárkózó, nem kirekesztő, hanem befogadó – hangsúlyozta Martonyi János volt külügyminiszter a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola című, most huszadik alkalommal megrendezett szombati budapesti tanácskozásán.
Vágólapra másolva!

Martonyi János – aki korábban a szervezet elnöke volt – azt mondta, a kilencvenes évek közepén létrehozott egyesület alapításának konkrét célja „ma már nem időszerű”, hiszen ez az volt, hogy elősegítsék a polgári oldal – mára megvalósult – politikai egységének megteremtését. Másik célként a polgári értékek politikába, közéletbe, mindennapi életbe való bevitelét említette.

Martonyi János hangsúlyozta, működésük húsz esztendejét végigkísérte és a következő időre is meghatározó lesz az a gondolat, hogy

„a polgár nem egy különleges társadalmi csoport,

nem egy kivételezett, jobb helyzetben lévő réteg; pont ellenkezőleg: polgárok vagyunk mindannyian, ha így akarjuk.”

Orbán Viktor és Martonyi János Fotó: Origo

Több száz oldal

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, egyben a szervezet elnöke az eseményen elmondta: elkészült az Idők jelei című tanulmánygyűjtemény, amelyben a polgári kormány elmúlt öt esztendejét tekintik át „önkritikusan, kritikusan és egy kritikus szolidaritással”.

Hozzátette: a több száz oldalas munkában a legjobb szakemberek értékeik mindazt, amit a polgári kormány elért és „elmondjuk, hogy mit várunk a következő évekre”, a polgári értékrend szempontjából közelítve meg a témát.