Rogánnak ismét Gyurcsány jutott az eszébe

2015.10.04. 10:42

Orbán Viktor politikai kabinetfőnöke szerint az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogának felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból. 

A bevándorláspárti liberálisok nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország úgy döntött, meg kell védeni Európa és Magyarország határait” – magyarázta a javaslat hátterét Rogán Antal a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. 

A kabinetfőnök hozzátette: fel fognak lépni a liberálisok elfogadhatatlan kezdeményezése ellen. 

Orbán Viktor és Rogán Antal. A kormányfő hallja az emberek szavátFotó: Polyák Attila - Origo

Megbújik mögötte a magyar baloldal

Attól tart, mondta, hogy az úgynevezett 7. cikkely szerinti eljárást érintő javaslat „nem egyszerűen csak egy szélsőséges liberális vélemény”, hanem az európai és a magyarországi baloldal egy része is meghúzódik mögötte. (A 7. cikkely alkalmazása egyébként nem kizárást jelent, hanem a szavazati jog felfüggesztését, amennyiben egy kormány nem változtat a politikáján – a szerk.)

Példaként azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pártja, a DK ugyanazt az álláspontot osztja, mint az európai liberálisok. 

Gyurcsány Ferenc a szerb–magyar határon. A menekültkérdésben ugyanazt vallja, mint a liberálisokForrás: MTI/Sóki Tamás

Orbán Viktor hallja az emberek szavát

A politikus – aki eddig a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője volt – kifejtette, hogy az európai politikai és értelmiségi elit egy jelentős részével szemben Orbán Viktor miniszterelnök meghallja az európai emberek hangját, érti a véleményüket a bevándorlásról. 

Rogán szerint az európaiak többsége érzi a bevándorlás veszélyeit, látja az együttélési nehézségeket, az Európai Unió azonban nem tud mit kezdeni a bevándorlókkal, „a bevándorláspárti európai bevándorláspolitika megbukott”. 

A „sokszor káosznak tűnő európai véleményklímában” üdítő hang Orbán Viktor higgadt, nyugodt véleménye, amely szerint először az európai határokat kell megvédeni, mert akkor a kontinens maga döntheti el, hogy kit enged be, és kit nem – mondta. 

Az arizonai Nogalest és a mexikói Sonorát is fal választja elForrás: AFP/Scott Olson

Amerikai példa

A hamarosan felálló Miniszterelnöki Kabinetiroda leendő vezetője példaként az Egyesült Államok és Mexikó határán épített amerikai kerítést hozta fel. 

Amerika tisztában van azzal, nem szabad megengedni, hogy bevándorlók öntsék el az országukat. Ők nagyon szigorúan és határozottan képviselik az amerikai emberek érdekeit, „ezt kell tenni Európában az európai kormányoknak is” - jelentette ki. 

Szerinte azonban Európában kettős mérce érvényesül, mert ha Magyarországon „akár csak egy erős szó elhangzik”, akkor a liberális és baloldali újságok írásaiból úgy tűnik, mintha már szélsőséges katonai diktatúrát vezettek volna be. 

Ehhez képest, ha más európai országokban a rendőrség keményen és határozottan fellép az illegális bevándorlók ellen, „az csak a normális eljárásokhoz tartozik” – mondta a kormánypárti politikus. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK