Seszták Miklós kormánybiztos lett

2015.10.08. 10:38

A 2017-es Vizes vb megrendezésével kapcsolatos összkormányzati feladatok koordinálásával bízta meg a kormányfő Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert.

Kormánybiztosi minőségében a 2017-ben Budapesten és Balatonfüreden megrendezendő XVII. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság előkészítése mellett a világbajnokság megrendezésének jogi-közigazgatási folymataira is figyelnie kell Seszták Miklósnak.

Seszták MiklósForrás: MTI/Kovács Attila

Ellenőrzi majd a vb-vel kapcsolatos kormányhatározatok végrehajtását, koordinál a kormányzati, önkormányzati és sportszakmai közreműködők között, megszervezi és felügyeli a verseny szervezőbizottságát. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Seszták Miklós feladatához nem kap titkárságot, ahogy munkájáért díjazásban sem részesül. A 46 éves, jogász végzettségű Seszták Miklós 2014. júniusától a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője.