Fegyházbüntetést kértek a fiatal zalaegerszegi lány gyilkosára

Megöltek egy 18 éves lányt Zalaegerszegen
Megöltek egy 18 éves lányt Zalaegerszegen
Vágólapra másolva!
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja a Zala Megyei Főügyészség azt a fiatal férfit, aki halálra verte és késsel is többször megszúrta volt barátnőjét Zalaegerszegen, a Balatoni úti parkerdőben, áprilisban. Fegyházbüntetést kértek rá, élete végéig börtönben maradhat. 
Vágólapra másolva!

Jelenleg is előzetes letartóztatásban van az 21 éves férfi, aki a vád szerint brutálisan végzett 18 éves, volt barátnőjével áprilisban Zalaegerszegen. Az ügyészség szerint féltékenységből ölt.

A főiskolás férfi és a gimnazista lány tavaly nyáron ismerkedett meg, rövidesen

szerelmesek lettek egymásba.

A fiú Budapesten, a lány pedig Zalaegerszegen, a Kölcsey gimnáziumban tanult, érettségire készült.

A lány idén január közepén szakított a fiúval, aki ezt nem tudta feldolgozni. A szakítás után még néha találkoztak, és az interneten is tartották a kapcsolatot. Az egyik alkalommal megbeszélték, hogy találkoznak. Ebbe a lány azért egyezett bele, mert abban bízott, hogy végleg le tudja zárni a kapcsolatot.

Rendőrök a gyilkosság helyszínén Forrás: MTI/Varga György

Április 11-én az este találkoztak Zalaegerszeg belvárosában, ahonnan a parkerdőbe mentek. A fiú egy sötét, erdős részre vitte a lányt, ahol rátámadt. Ököllel ütötte, fojtogatta, és egy késsel többször is megszúrta, majd elvette a telefonját és magára hagyta.

A lány a helyszínen meghalt.

A fiú ezután autóba ült és elhajtott a helyszínről, azonban a 76-os főúton, Sármellék és Fenékpuszta között balesetet szenvedett. A karambolban megsérült a mentők a keszthelyi kórházba szállították, ahol egy ideig rendőrök vigyáztak rá.

A fiatal férfi ellen

különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat

a Zala Megyei Főügyészség. Ezért 10-től 20 évig terjedő vagy akár életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat – tájékoztatta az Origót pénteken a Zala Megyei Főügyészség.