Egy tízezres nézett a forgalmiból a rendőrre

Pénz Fizetés salary
Hungarian banknotes and coins, the Hungarian Forints are seen in Budapest on December 29, 2011. AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Vágólapra másolva!
Tízezer forinttal akart megvesztegetni egy rendőrt egy jogosítvány nélkül vezető férfi a Veszprém megyei Litéren. Azért nem volt jogosítványa, mert korábban részegen vezetett, és elvették tőle.
Vágólapra másolva!

Egy év tíz hónap börtönre ítélt a Veszprémi Járásbíróság egy férfit, aki meg akart vesztegetni egy rendőrt Veszprém megyében, Litéren. A büntetést négy évre felfüggesztették, és egyelőre nem jogerős.

A férfit még szeptember végén állította meg a rendőr a településen. Igazoltatta, elkérte az iratait, de nem volt nála jogosítvány. Azt mondta, hogy otthon felejtette, de később kiderült, hogy ez nem igaz. Azért nem volt jogosítványa, mert korábban ittas vezetés miatt elvették tőle. Közben a forgalmi engedélyt átadta a rendőrnek, de előtte egy tízezrest tett bele.

Bankjegy lapult a forgalmiban (illusztráció) Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A rendőr nem fogadta el a pénzt. Elmondta a férfinak, hogy bűncselekményt követett el, ezért elő kell állítania a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra. A férfi többször kérte a rendőrtől, hogy találjon ki valami mást, engedje el, és azt ígérte, hogy többet nem próbálkozik. A törzszászlós azonban hajthatatlan volt, bevitte a férfit, közben pedig értesítette a felettesét.

A férfit hivatali vesztegetés miatt ítélték el, egyelőre nem jogerősen – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.