Óbudán temetik el Göncz Árpádot

A hét képei
Göncz Árpád
Vágólapra másolva!
Göncz Árpád volt köztársasági elnököt 2015. november 6-án 15 órakor helyezik végső nyugalomra az Óbudai temetőben - tájékoztatta a család az Országgyűlés Hivatalát. 
Vágólapra másolva!

A gyászszertartáson - végakaratának megfelelően - az egykori rabtárs Mécs Imre és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát búcsúztatja a 94. életévében október 6-án elhunyt volt államfőt.

Göncz Árpád életének 94. évében hunyt el Forrás: MTI/Cseke Csilla

Göncz Árpádot 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője. Mandátumának letelte után, 1995. június 19-én újraválasztották.

Legnépszerűbb politikus

Államfőként törvények százait ellenjegyezte, normakontroll kérésére feljogosító jogkörével kilenc alkalommal élt. Egy alkalommal ő maga kezdeményezett törvényt: indítványozta a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni gyűlöletre uszítás bűncselekménnyé nyilvánítását. Elnöksége idején ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa.

Megemlékezők a Kossuth téren Fotó: M.Schmidt János – Origo

Göncz Árpád életében több kitüntetésben részesült, sok rangos egyetem fogadta díszdoktorává, több város díszpolgárává. 2000-ben az amerikai kormány díjat alapított a tiszteletére, melyet évente adnak olyan magyar embernek, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a demokrácia és az emberi jogok érvényesítésében.