Ingyenparkolót találtunk a fizetős Óbudán

2015.10.13. 17:02

Október elsején vezették be a fizetős parkolást Óbuda belső területein, de máris termett egy parkoló az érintett részen, ahol bárki ingyen leteheti az autóját. Még nem tudni, meddig lesz ez így, de az biztos, hogy most sok a mosolygó ember a Vörösvári útnál.

Mégsem menthetetlen az emberiség, léteznek még olyan magasztos eszmék, mint a szolidaritás és a felebaráti szeretet. Egyik olvasónk ugyanis arról tájékoztatott bennünket, hogy ingyenesen lehet parkolni Óbudán a Szent Margit Rendelőintézet - a Vörösvári út mellett, a Flórián tértől egy macskaugrásnyira lévő - parkolójában.  

Mindez azért nagy szó, mert Óbuda belső részén egy ideje fizetős a parkolás. Elméletileg júliustól, gyakorlatilag októbertől. A belső övezet - amelyben óránként 265 forintot kell fizetni - a Kolosy teret és környékét foglalja magában, a másik pedig a Bogdáni útig tart, ott óránként 175 forint a tarifa.

Látszólag tilos

Lehet? Nem lehet?Forrás: Origo

Elmentem, megnéztem a rést a pajzson. Mindjárt belefutottam egy érdekes táblakombinációba. Látszólag behajtani tilos mindkét irányból, de a kiegészítő tábla miatt csak péntek éjféltől szombat 15 óráig, de engedéllyel olyankor is. Rejtély, hogy mi értelme van éjféltől tiltani a behajtást, hiszen olyankor biztosan nincs rendelési idő.

Beszéltem egy közlekedésbiztonsági szakértővel, aki általános jelenségnek nevezte, hogy az emberek nem értik a kiegészítő táblák jelentését. Éppen ezért itt a bejáratnál a problémakör nem ölt mélyfilozófiai dimenziókat, mindenki bátran behajt, hiszen a sorompók nincsenek leengedve, a jegykiadó gép pedig nem ad jegyet.

Migráns berendezés

Kikérem magamnak!Forrás: Origo

Pedig működik. Robogóval érkezem, nyomom a gombot, erre a gép kiírja, hogy "Jarmu nem erzekelheto!" A kiejtése alapján migránsnak tűnik a berendezés, de most nem ez a fontos, hanem az, hogy ezt a feliratot a robogós társadalom nevében határozottan visszautasítom!

Üzemen kívülForrás: Origo

Parkolás után a rendelő bejáratánál lévő automatánál kellene fizetni. Nem működik, rajta felirat: "Üzemen kívül". Autósnak álcázom magam, amiben némiképp hátráltat a kezemben lévő bukósisak, és megkérdezem a biztonsági őrt, vajon nem büntetnek-e a közteresek.

Nyugodjak meg, senki sem ellenőrzi a parkolót, bátran hagyjam ott a kocsit. Egyébként meg a betegek majd ingyen mehetnek be az autóikkal, kapnak egy papírt, amit a rendelésen lepecsételnek, ezért áll  most a rendszer. Merthogy át kell állítani. Az már más kérdés, mi lesz akkor, ha valaki a csípőprotézises kilencven feletti édesanyjáért jön makkegészségesen, de ehhez már kevés a biztonsági őrséggel járó tájékozottság. 

Boldog békeidők

Az autósok reakciója egyöntetű: örülnek a kis szigetnek, ahol ingyen letámaszthatják autóikat, amíg elintézik az ügyeiket, vagy éppen a rendelőintézetbe látogatnak. A sorompótlan helyzet lehetséges miértjét firtató kérdésemre is egybehangzó a válasz. Csak a megfogalmazásban vannak jelentős különbségek. Van, aki azt mondja, nem érdekli a téma, van, aki egy, az emésztéssel összefüggő cselekvést említ. Mindenesetre a többség nagyon örül a régi-új lehetőségnek, egy idős férfi mellkasából a szemem láttára szakad fel a sóhaj: "oh, boldog békeidők!”

Az idilli helyzetről megkérdeztük a kerületi önkormányzat polgármesteri hivatalát is. Amint megérkezik a válasz, frissítjük a cikket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK