Kislánya előtt dühöngött a részeg apa éjjel Szegeden

Vágólapra másolva!
Rendőrök fékezték meg azt a részeg férfit, aki éjszaka, ittasan dühöngött a szegedi buszpályaudvaron. Vele volt két és fél éves kislánya is. 
Vágólapra másolva!

Egy részeg férfihez hívták a rendőröket hétfőn este 11 órakor a szegedi Mars térre. Azt mondták nekik, hogy a férfi a buszok közt tántorgott,

szinte mindenkibe belekötött,

az egyik biztonsági őrrel is összeveszett. Ráadásul vele volt a kislány is, aki mindenhova követte.

A férfi a rendőrökbe is belekötött, ezért előállították,

a koszos ruhába öltöztetett, elhanyagolt kislányt betakarták,

majd rendőrautóval azonnal a kapitányságra vitték, ahol enni és inni kapott.

Az apa elmondta, hogy egyedül neveli a gyereket. A rendőrök sem találtak olyan hozzátartozót, akihez elvihették volna, így végül nevelőszülőkhöz került a kislány.

Az 53 éves férfit garázdaság és kiskorú veszélyeztetése miatt feljelentették – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.