Ötven rendőr jön a kerítés mellé Szlovákiából

2015.10.14. 16:47

Ötven rendőrt küld Szlovákia Magyarországra, a magyar-szerb határra, miután a pozsonyi kormány szerdán jóváhagyta az intézkedést. A rendőrök állítólag magyarul is beszélnek majd. Egy hadgyakorlatra katonák is érkeznek Szlovákiából.

Október 20-án érkeznek Magyarországra azok a szlovák rendőrök, akik a kerítéssel lezárt magyar-szerb határon, magyar rendőrök és katonákkal közösen járőröznek majd. Egy csapatban négy egyenruhás lesz: két magyar és egy szlovák rendőr, valamint egy magyar katona.

Szlovákiából magyarul beszélő rendőrök érkeznek.

Ezt Ivan Netík, a szlovák belügyi tárca sajtóosztályának vezetője mondta.

Gondok voltak az ellátással

Teljes felszerelésüket és szolgálati autóikat a szlovák belügyminisztérium biztosítja, ellátásukról és szállásukról pedig Magyarország gondoskodik - olvasható az MTI hírében. 

A szerb határnál augusztusban és szeptemberben tetőző menekültválság idején a magyar rendőrök ellátásával is gondok voltak

„Nem fogadható el a 21. században az az ellátás, amit a fiúk kapnak odalent” – mondta el akkor Orgovány Zoltán, a Független Rendőrszakszervezet Fejér megyei elnöke. Szerinte előfordult, hogy 16-18 órát is szolgálatban voltak a határ mellé vezényelt rendőrök. Azt is elmondta, hogy sok rendőrt rémes körülmények között szállásoltak el: hangárokban aludtak, priccseken, olykor még meleg vizük sem volt, és nem kaptak eleget enni.

Ezen a fotón látszik, hogy mit kapott ebédre szeptember 11-én az a borsodi rendőr, aki csütörtök este 6 és péntek délután 1 között volt szolgálatban.

Az ebédForrás: Origo

 A magyar-szerb határon azóta enyhült a menekültválság: kedden Szerbia felől nyolc ember érkezett Magyarországra, a legtöbben.

Nagyjából hétezren Horvátország felől jöttek. 

A szlovák belügyminisztérium szerint ők a magyar fél kérésére küldenek rendőröket a magyar-szerb határra. Ivan Netík szóvivő azt mondta, hogy a magyar kormány azért kért segítséget, mert a hatóságok minél több magyar rendőrt akarnak a magyar-horvát határszakaszra vezényelni.

Katonák is jönnek

Robert Fico szlovák miniszterelnök a pozsonyi kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a jövőben nem lehet kizárni, hogy a szlovák hadsereg tagjaiból is küldjenek segédcsapatot Magyarország déli határaihoz. Kifejtette, hogy a törvényi szabályozások miatt sokkal egyszerűbb megoldani a rendőrök kiküldését, mint a katonákét.

Martin Glvác szlovák védelmi miniszter azt mondta, hogy Szlovákia katonákat és műszaki felszereléseket is küld majd Magyarországra.

Ők nem a déli határ ellenőrzésében, hanem a Balaton 2015 hadgyakorlaton vesznek majd részt.

A Balaton 2015 gyakorlatot oka egyébként szintén a menekültválság. A szlovák katonák december 15-ig lesznek majd Magyarországon. Létszámukat és a velük küldött műszaki felszerelés összetételét még nem véglegesítették, ezt a magyar fél igényei alapján pontosítják majd. A szlovák katonák hadgyakorlatra való kiküldését jövő heti napirendjére tűzte ki a pozsonyi kormány.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK