Két hétig él még az óbudai ingyenes parkoló

2015.10.15. 12:28

November 1-ig lehet díjmentesen parkolni az Óbuda fizetős övezetében lévő Szent Margit Rendelőintézet Vörösvári úti parkolójában. A lehetőséget az Origo olvasói fedeztek fel a héten. Jövő hónaptól a rendelőbe igyekvők továbbra is ingyen, az orvosi szolgáltatást igénybe nem vevők azonban óránként 500 forintért parkolhatnak majd.

Minden csoda három, legfeljebb négy napig tart. Esetleg az ötbe is belecsúszhatunk, de az már minden szempontból túlzás. Ehhez képest az óbudai fizetős övezetben lévő ingyenes parkoló maga a mennyország az autósok számára, mert egészen november 1-ig, Mindenszentek napjáig ingyenes marad.

Még két hétig szabad a vásárForrás: Origo

Eredetileg már júliusban akarták, de végül csak október elsején vezették be a fizetős parkolást Óbuda belső területein, ehhez mérten a környéken lakóknak nagy boldogság volt, hogy a rendelőnél ingyen letehetik az autójukat.

Akár két hétig is ácsoroghatunk

Az Origót egy olvasó értesítette hétfőn a Flórián tértől egy macskaugrásnyira lévő lehetőségről. Kedden jártunk ott, de szerdán is visszanéztünk, délben még változatlan volt a helyzet. Ekkor még nem tudtuk, hogy ha akarunk, akkor akár két hétig is ácsoroghatunk az esőben. Ingyen. A parkoló meglehetősen tele volt, de egy-egy helyet azért el lehetett csípni.

Itt kell majd fizetni, ha kellForrás: Origo

A polgármesteri hivatal szerda délutáni tájékoztatása szerint a sorompók november 1-től működnek először, így aztán bevételkiesésük sincsen. A parkolás a következőképpen zajlik majd: a behajtók a sorompónál jegyet kapnak. A papirost a szakrendelőben, vagy a gyermekorvosi rendelőben a vizsgálatot végző orvos lepecsételi. A lepecsételt tikettet kifelé menet a recepción elektronikus úton díjmentesítik. Ezután a kihajtásnál a sorompó vonalkód-leolvasójába be kell dugni a jegyet és el lehet hagyni a helyet.

Egy műszak négyezer

Aki nem a szak- vagy gyermekorvosi rendelőbe érkezik, az fizet. Annak érdekében, hogy csak a vizsgálatra érkezők használják a parkolót, az önkormányzatnál 500 forintban szabták meg az óradíjat. A szakrendelő előtti parkolóban nincsen időlimit, de távozni csak kifizetett vagy díjmentesített jeggyel lehet. Egy közelben dolgozónak tehát a nyolc órás műszak 4000 forintjába kerül, feltéve, hogy a rendelő előtt kívánja hagyni a kocsiját.

A kerület belső övezetében – amely a Kolosy teret és környékét foglalja magában - óránként 265 forintot kell fizetni, a külsőbb, Bogdáni útig tartó fizetős részen pedig óránként 175 forint a tarifa.

Ott kint időlimit van, de olcsóbb lesz a tarifaForrás: Origo

Ha a hozzátartozó csak kiteszi a beteget a szakrendelőnél, nem kell fizetnie, mert lesz néhány perc türelmi idő. Amennyiben fel is kíséri a szakrendelőbe, és végigvárja a vizsgálatot, akkor ingyenesen tud parkolni az orvos által lepecsételt jegy díjmentesítésével.

Amikor ott jártunk, mindezt még nem tudtuk. Egy fiatal autós azonban generációk tapasztalatát osztotta meg velünk a közeljövőt illetően: Régen minden jobb volt. Már a nosztalgia sem a régi. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK