Egyelőre nem akad kihívója Tóbiás József pártelnöknek az MSZP-ben, noha a pártban többen - csalódva a toporgás miatt - palotaforradalomról suttognak. Az elnök kitöltheti mandátumát, hiszen úgy tűnik, nincs nagy tolongás az elnöki posztért, bár Kovács László talán vállalna irányító szerepet.

A Fideszben lesz most tisztújítás, nem az MSZP-ben - hárította el Harangozó Tamás az Origo kérdését, igazak-e a hírek, hogy átvenné az MSZP elnöki posztját, miután a be nem váltott ígéreteket és a semmittevést elunó belső ellenzék egyes tagjai rendkívüli tisztújítást emlegetnek.

Az elnök kitölti a mandátumát

Az MSZP-nek van legitim elnöke, megválasztott elnöksége, mindannyian ki fogják tölteni a saját mandátumukat,  én pedig a szocialisták általános frakcióvezető-helyetteseként kívánok a lehető legjobb tudásom szerint hozzájárulni ahhoz, hogy ez a párt erősödjön" - mondta Harangozó Tamás, akiről a Magyar Idők azt írta, hogy állítólag pártelnöki ambíciói vannak.

Harangozó Tamás szerint felesleges kombinálni, nincs tisztújítás a pártbanFotó: Origo

"Mindenki nyugodjon le, most a Fideszben lesz tisztújítás, ha pedig majd az MSZP-ben is lesz, akkor nyilatkozhat mindenki, hogy milyen feladatra kérték fel, vagy mire érzi képesnek magát" - tette hozzá. Harangozó azt mondta, teljes erőbedobással a munkára koncentrál jelenlegi posztján,  és erre kéri párttársait is. Szerinte a találgatások, a hisztéria ezt a munkát veszélyezteti, ezért káros.

Palotaforradalomról suttognak

Noha az MSZP november 28-án valóban nem tisztújító kongresszust tart, mivel Tóbiás József kétéves mandátuma jövő év nyaráig szól,  a párt élén történő esetleges személyi változásokról azután indult el találgatás a sajtóban, hogy az Origo beszámolt arról, hogy palotaforradalom söpörheti el Tóbiás József elnököt a szocialista párt éléről.

Tóbiás József az MSZP elnök-frakcióvezetője a ParlamentbenFotó: Polyák Attila - Origo

Az Origo információi szerint bár alapvetően tét nélküli, csak a párt alapszabályát átíró kongresszusra készül az MSZP, a küldöttek értekezlete mégsem ígérkezik unalmasnak. Azon ugyanis felszínre törhetnek a régóta halmozódó belső feszültségek, elégedetlenségek, ez a folyamat pedig akár hónapokon belül palotaforradalomhoz is vezethet.

Nem fognak kapkodni, kivárnak

Noha az MSZP egyes vezető politikusaitól, a megyei elnököktől, a helyi párttagokon és szimpatizánsokon át a holdudvarhoz kötődő értelmiségi körig bezárólag sokan azt mondták az Origónak, hogy szinte semmi nem történik a pártban, amit pedig mégis tesznek, az kevés,  a jelek szerint ez az elégedetlenség még nem feltétlenül vezet Tóbiás József gyors leváltásához.

Tóbiás József és Mesterházy Attila - az előd is lehet még utódFotó: Polyák Attila - Origo

Úgy tűnik ugyanis, egyelőre senki nem akar pártelnök lenni. Harangozó Tamás nyilatkozatából az derül ki, hogy a kérdést sem tartja időszerűnek, korábban pedig az Origónak azt is mondta: radikális változások árán lesz csak képes az MSZP a választók többségének bizalmát megszerezni,  ehhez pedig összetartó, felkészült, erős pártvezetés kell, "de nem rendkívüli tisztújítással”.

Tóbiás József tavaly nyáron, az MSZP tisztújító kongresszusán, ahol elnökké választottákFotó: Origo

A novemberi kongresszusnak Harangozó szerint akkor lesz hozadéka, ha lesz képesség és bátorság arra, hogy ki-ki bemutassa, milyen stratégiája van az MSZP talpra állítására. Az MSZP-n belüli valódi változás jelének Harangozó azt tartaná, ha túllépnének azon a párthagyományon, hogy valaki mindig az aktuális vezetők politikai hulláján át kíván előrejutni".

A belső vitáknak belül a helyük

Noha korábban is kíváncsiak voltunk, tart-e Tóbiás József palotaforradalomtól, illetve arra is, mit szól a tempóval és a tartalommal elégedetlen MSZP-sek kritikáihoz, de az elnök előző cikkünk megjelenése előtt nem válaszolt kérdéseinkre. Most megszólalt, bár csak annyit közölt az Origóval, hogy a párt belső ügyeit, vitáit nem a külvilág előtt, hanem a párt belső fórumain kívánja megvitatni. 

Úgy tudjuk, egyelőre sem a belső ellenzékhez sorolt Mesterházy Attila, sem a párt sikeres szegedi polgármestere, választmányi elnökként az MSZP-ben második ember Botka László nem akar elnök lenni. 

Botka László választmányi elnökként az MSZP második embere, de nem akar első lenniForrás: MTI/Máthé Zoltán

Mesterházy motivációja állítólag az: elég, hogy egyszer már "elvitte a balhét" a 2014-es választási vereségért. Botka pedig a hírek szerint nem kívánja "elhasználni magát", 2022-re készül.

Kovács újra vezető szerepben?

A jelenlegi pártvezetés felelősségét felvetette Kovács László volt pártelnök, egykori uniós biztos is a minap a Hír TV-ben. A műsorban Kovács László arról is beszélt, hogy a váltópártisághoz a jó stratégiához kapcsolódó megfelelő kommunikáció és a kettőt összefogni képes vezetés is kell. Kovács nem mondta, hogy Tóbiás alkalmatlan lenne pártelnöknek, csak éppen "eléggé egyedül van".

Kovács László minden szerepet kész elvállalni, ha tud vele segíteni az MSZP-nFotó: Origo

A volt elnök hiányolta az elnökségből a jól vitatkozó, az elnök számára kontrollt jelentő személyeket is. Arra a kérdésre, vállalna-e vezető szerepet a pártban, Kovács László azt válaszolta: "Minden szerepet vállalok, amivel segíteni tudok".  De - tette hozzá - ambíciói nem pozíciókhoz fűzödnek, hanem annak a célnak az eléréshez, hogy 2018-ra az MSZP a Fidesz váltópártjává erősödjön.

Nem kell túlértékelni a háborgást

Az elnökkel, a folyamatokkal elégedetlen párton belüli vélemények egyelőre jobbára név nélkül nyilatkozó politikusoktól érkeznek, és az ilyeneket nem szabad túlértékelni - mondta az Origónak a Republikon Intézet elemzője. Reiner Roland emlékeztetett arra, hogy ilyen, belső ellenzéki, elégedetlen hangokat lehetett hallani az év elején a Fidesz, majd tavasszal a Jobbik háza tájáról is. 

Mindez Reiner Roland szerint a pártok természetes működésének része. Abból pedig, hogy a jelek szerint senki sem vállalná szívesen a pártelnökséget, de még csak nem is ambicionálná a megbízatást, az elemző arra következtet: ha lesz is palotaforradalom, azzal megvárják Tóbiás József mandátumának lejártát, és a jövő és második felében esedékes rendes tisztújító kongresszust. 

Ha az elégedetlenség később is fennmarad, talán már lesznek jelentkezők is az elnöki posztra"  - mondta Reiner, aki szerint egyelőre azért sincs ok a váltásra, mert az MSZP népszerűsége nem csökkent. A szakember szerint 2016-ra kiderül, sikerül-e a Tóbiás-féle politikával növelni a párt népszerűségét, vagy más embert, más elképzelésekkel kell e cél érdekében a helyére választani.

Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció "kannibalizálja" az MSZP-szavazókatFotó: Origo

Kiszelly Zoltán politológus azonban arra is figyelmeztetett, hogy az idő a szocialisták ellen dolgozik. Abban egyetértett a Republikon elemzőjével, hogy nem most kell jelentkezniük a pártelnökaspiránsoknak, hanem majd csak jövőre,  ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy "Gyurcsány Ferenc és pártja addig is kannibalizálni fogja az MSZP szavazóbázisát".