Átadták a Vakok Intézetének rehabilitációs központját

2015.10.15. 16:04

Az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, a fehér bot világnapján átadta a Vakok Állami Intézetének tatai rehabilitációs központját, amelyben egyszerre 45 embert képezhetnek bentlakásos formában.

Balog Zoltán köszöntőjében azt mondta: "a jó kormányzati politika célja, hogy lehetőségeket teremtsen olyanoknak, akiknek kevesebb lehetőség jutott az életben. Ez az intézet lehetőség arra, hogy a látásukat elvesztő emberek ki tudják teljesíteni magukat. Megkapjanak minden törődést és azzá válhassanak, akik fogyatékosság nélkül is lehettek volna" - tette hozzá.

1,7 milliárdos beruházás

Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatója elmondta, a rehabilitációs központ 45 embert láthat el és egyszerre 132 szakember számára biztosíthat továbbképzési lehetőséget.Az 1,7 milliárd forintos beruházás egy állami ingatlanon, a volt Dobi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola helyén valósult meg. A 36 szobából 8 nagyobb helyiség kerekesszékkel közlekedők számára is használható lesz. A 2600 négyzetméteres épület mellett 8000 négyzetméteres terápiás kertet alakítottak ki. Ennek egy részén a közlekedés tanulására alkalmas övezetet létesítettek, szilárd és laza burkolatú út, járdaszegély, rámpa és lépcső kialakításával, emellett konyha- és pihenőkertet hoztak létre.

Fehér bot hete

A rehabilitációs ellátás mellett öt előadó- és szemináriumi terem a látássérültekkel foglalkozó szakemberek továbbképzéseinek és a látássérültek különböző tanfolyamainak ad otthont. A rehabilitációs intézet átadása volt a Fehér bot hetek 2015 elnevezésű rendezvénysorozat megnyitója.