9 milliárdal többet fordítana HÖOK ösztöndíjakra

Gulyás Tibor Hallgatói Önkormányzatok Konferenciájának Elnöke.
2015.01.08.
Vágólapra másolva!
Növelni a HÖOK a hallgatói ösztöndíjakra fordított összeget. A felmérésük szerint a diákok a korábbinál jobban rá vannak utalva a szülői támogatásra és arra, hogy a tanulmányaik mellett dolgozzanak.
Vágólapra másolva!

Kilencmilliárd forinttal emelné a hallgatói ösztöndíjakra fordított évi huszonegy milliárd forintos összeget a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - mondta a szervezet elnöke szombaton Pécsett.

Gulyás Tibor Hallgatói Önkormányzatok Konferenciájának elnöke Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Gulyás Tibor, a HÖOK közgyűlését követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy olyan javaslatot tesznek a hallgatói normatíva emelésére, felosztására, amely reményeik szerint kedvezően hat az ösztöndíjrendszerre.

Az elnök az emelés szükségességét egy általuk indított, a hallgatók költségvetésének feltérképezésére irányuló, még folyamatban lévő kutatás eddigi eredményeivel indokolta, amely alapján a diákok a 2007. évivel nagyjából azonos forrással rendelkeznek, de

jobban rá vannak utalva a szülői támogatásra és arra, hogy tanulmányaik mellett dolgozzanak.