50 százalékos fizetésemelést követel az MSZP

An elderly woman holds a flag of Hungarian Socialist Party MSZP while its top candidate addresses a speech during a campaign event of the Hungarian left-wing opposition in Budapest on April 5, 2014, a day before the parliamentary elections. AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Vágólapra másolva!
Az MSZP a közalkalmazottak béremelését, a minimálbér és a minimálnyugdíj emelését követeli a kormánytól. Az ellenzéki párt választmánya szombaton ülésezett, ahol határozatot hoztak a kormányváltás szükségességéről is.
Vágólapra másolva!

Határozatban nyilvánította ki az MSZP választmánya szombati ülésén, hogy kormányváltásra van szükség. Az ellenzéki párt szerint a Fidesz öt éve tartó hatalma miatt már nemcsak a munkanélküliek, hanem a dolgozó emberek között is egyre többen nélkülöznek.

Az MSZP szerint kormányváltásra van szükség Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Ma már több mint négymillióan élnek a létminimum alatt, több mint egymillió munkavállalót érint a dolgozói szegénység, nyugdíjasok százezrei a méltó időskor helyett szegénységgel szembesülnek, gyermekek tízezrei fekszenek le éhesen naponta, miközben tömegek vándorolnak külföldre egzisztenciális kényszerből – szerepel a párt közleményében.

Minimálnyugdíj, béremelés a közalkalmazottaknak

A határozat szerint az általános fizetésemelés nem várhat. A magyar emberek túl sokat dolgoznak, túl kevés pénzért. Ezért az MSZP követeli a közalkalmazottak azonnali 50 százalékos fizetésemelését,

a minimálbér felemelését nettó 100 ezer forintra, és a minimálnyugdíj megemelését.

Az ellenzéki párt szerint minderre a kormánynak van pénze és van lehetősége.