Gyesen van a hatvanéves tatai férfi

Vágólapra másolva!
Kisfia 2013-ban született.
Vágólapra másolva!

Jövő januárig van gyesen kisfiával az a hatvanéves tatai férfi, kalandos életéről a kemma.hu közölt részleteket.

A férfit Varga Jánosnak hívják, Gábor nevű fia 57 éves korában született, 2013-ban.

A férfi akkor jött el gyedre, mikor a kisfiú megszültetett, azóta már gyesen van, erre az ellátásra jövő év január 21-ig jogosult. Az édesanya - akitől el akarták venni a gyereket, mert a lap szerint "gondjai voltak" - majdnem harminc évvel fiatalabb az apánál.

A férfinek egyébként a két éves kisfiún kívül van még két felnőtt gyermeke.

Jelenlegi munkahelyére, ahonnan el tudott menni gyesre, egy véletlennek köszönhetően került. A lap úgy tudja, hogy évekkel ezelőtt 30 ezer forintra bírságolták a rendőrök, mert segédmotoros kerékpárjával szabálytalanul közlekedett. A büntetést viszont nem tudta kifizetni, így közmunkát kellett végeznie. Ekkor került a Tatai Városgazda Kht.-hoz, ahol jelenleg is állása van. Miután jövő januárban véget ért a gyes, ide megy vissza dolgozni a hatvanéves férfi.