A Facebookot perelné a menekültrugdosó operatőr

2015.10.21. 06:47

Törölték az őt támogató Facebook-csoportokat, miközben a fenyegető oldalak működését engedélyezték - ezért beperelné Mark Zuckerberg cégét László Petra, a menekültek rugdosásával világhírűvé vált operatőr. Az egyik menekültet is bíróság elé állítaná. Azt is bejelentette, hogy Oroszországba készül.

Ha büntetőügye lezárul, két pert akar indítani László Petra, aki arról lett híres, hogy menekülteket próbált elgáncsolni szeptember elején Röszkénél. A Facebook üzemeltetőjétől azért követel elégtételt, mert a szolgáltatás nem törölte az őt fenyegető csoportokat,

a támogatására szervezett online közösségeket viszont eltávolította a rendszeréből.

A másik perben azt a menekültet hívná bíróságra, akit állítása szerint el sem gáncsolt, pedig miatta lett világhírű. Oszama Abdel-Muhszen Algahadabot azért perelné be, mert a férfi szerinte hazudik. László Petra azt mondta az Izvesztyija című orosz lapnak, hogy a Röszkén gyerekével a karján rohanó futballedző először még a rendőröket okolta esése miatt, majd később őt. A László Petrával készült interjút a Mashable idézi, és először az Index szúrta ki.

A Jobbikhoz közel álló N1 TV volt operatőrnője azt is elmondta az orosz lapnak, hogy úgy érzi, családja nincs biztonságban Magyarországon, ezért azon gondolkodnak, hogy Oroszországba költöznek. László Petra azt mondta, hogy a végső döntést bírósági ügyének lezárása után hozzák majd meg.

A fenti videót még szeptember 8-án találta az Origo.hu a Twitteren. A felvételen az látszik, hogy egy menekült férfi karján egy gyermekkel fut a rendőrök elől, az operatőrnő pedig felé nyújtja a lábát, mintha el akarná gáncsolni. Később a Heti Válasz egy másik szemszögből készített videóra hivatkozva azt írta, hogy László Petra nem gáncsolta el a férfit - akiről később derült ki, hogy Oszama Abdel-Muhszen Algahadabnak hívják, és Szíriában fociedzőként dolgozott.

Megkérdeztük olvasóinkat is, hogy szerintük a karján gyermekkel futó menekültet elgáncsolta-e László Petra. A szavazás eredménye azt mutatja, hogy az Origo olvasói szerint Oszama Abdel-Muhszen Algahadab nem az operatőrnő kitartott lábában esett el. 

Az alábbi felvételen viszont, amelyet az Index készített, egyértelműen látszik, hogy László Petra egy kislányt és egy fiút is megrúg (a videón 0:38-nál).

László Petra később bocsánatot kért a rugdosásért, A Heti Válasznak adott interjújában azt is elmondta, hogy tudtán és akaratán kívül tette, amit tett, és nagyon fáj neki – állította a Heti Válasznak adott interjújában László Petra. Korábban a Magyar Nemzetnek mondta azt, hogy megijedt, pánikba esett a felé tartó menekültek miatt.