Idén szeptember végéig már 17 elítéltnek adott kegyelmet Áder János. A köztársasági elnök tavaly még egyáltalán nem volt ilyen lágyszívű, akkor mindössze négyen örülhettek pozitív elbírálásnak. 

Még nincs vége az évnek, de már most sokkal több kegyelmet adott a köztársasági elnök, mint tavaly. A kormány honlapján közzétett adatok szerint Áder János tavaly összesen négy ember kegyelmi kérvényét fogadta el, idén szeptember 30-ig viszont már 17 elítélt örülhetett. 

Ez a benyújtott kérvényeknek csak egy kis százaléka, idén 512 emberből 495 kapott elutasító határozatot.  

Áder János idén 17 kegyelmet adottFotó: Polyák Attila - Origo

Áder dönt róla

A kegyelmi kérvényekről az igazságügyi miniszter felterjesztése alapján dönt a köztársasági elnök. A minisztérium 2002-ig publikálta az adatokat. Eszerint a legtöbben 2004-ben kaptak kegyelmet,  akkor 41-en örülhettek.  

A legrosszabb év a tavalyi volt, de 2010-ben is csak mindössze öt elítéltnek kegyelmezett meg az államfő. 

Titkolt adatok

Az Igazságügyi Minisztérium korábban, és most sem hozta nyilvánosságra, hogy milyen ügyekben adott kegyelmet a köztársasági elnök. 

Az alaptörvény szerint egyedül a köztársasági elnök adhat kegyelmet egy már elítélt embernek, és a döntést indokolnia sem kell. A beérkezett kegyelmi kérvényeket és a hozzájuk kapcsolódó iratokat a minisztérium készíti elő, javaslatot tesz az elnöknek a döntésre, később pedig a döntéseket ellenjegyzi. 

Szigorú feltételek

Csak az kérhet kegyelmet – hivatalosan a miniszteren keresztül –, akit már valamilyen büntetésre, például börtönre ítéltek, de az ítéletet még nem hajtották végre. A köztársasági elnök börtön- és sok más büntetést elengedhet, de a kényszergyógykezelésre, vagyonelkobzásra neki sincs befolyása, ezeket a büntetéseket nem törölheti el.