Nedvesedik a Keleti pályaudvar

Keleti, pályaudvar, beázás, vödör
Vágólapra másolva!
Két vizes vödörbe csöpög a víz a plafon réseiből a nemrég felújított Keleti pályaudvar Festetics utca felé vezető folyosóján. Kerestük a BKK-t, azt írták, hogy tudják, és vizsgálódnak.  
Vágólapra másolva!

2004 és 2006 között újították fel a Baross téri aluljáró Festetics utca felé vezető folyosóját, a metróépítés miatt. A témával márciusban már foglalkoztunk, akkor az építtető DBR Metro Projekt Igazgatóság tavasz végére- nyár elejére ígérte a problémákat feltáró első helyszíni bejárást.

A múlt héten vettük észre, hogy megint előkerült a két vödör, ezért ismét megkerestük a BKK-t. Azt mondták,

tudják, hogy csöpög a víz,

és ugyanazt a választ kaptuk, amit több, mint féléve; vizsgálják, hogy hogyan lehet megoldani a problémát.

A DBR Metró Projekt Igazgatóságának munkatársa szerint a beázást a szerkezetépítési munkák során kialakított, csapadékvíz elleni födémszigetelésének hibája okozza.

A fenti kép februárban, a lenti pedig októberben készült Forrás: Origo

A beázás egy laikus számára nem tűnik súlyosnak, mégis a Keleti aluljárójában a helyzet azóta is változatlan és látszólag senkinek sem okoz problémát a vizes vödrök kerülgetése. Pető Szabolcs is megerősítette, hogy a

Ettől függetlenül a szakemberek dolgoznak az ügyön. Bár az aluljárórész esetében lejárt a garancia, de a jogszabályok és a kivitelezővel között szerződés lehetőséget nyújthat a javításra.

Azt is megkérdeztük a Metró Projekt Igazgatóságától, hogy milyen előrelépések történtek február óta, de erre nem kaptunk rá választ.