Kezdődik a hajléktalanok téli ellátása

hajléktalanok, hajléktalanság, budapest, lakhatás, Hajléktalan férfi az Erzsébet téren.
Vágólapra másolva!
Kezdődik a hajléktalanok téli ellátása vasárnap. Jövő tavaszig figyelnek jobban rájuk, a minisztérium szerint ezerötszázzal több férőhely van most, mint eddig. 
Vágólapra másolva!

Ezerötszáz férőhellyel van több a hajléktalanszállókon, mint eddig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az országban 83 utcai szolgálat is működik, és a nappali melegedőkben 7500 hely van.

Hajléktalan férfi az Erzsébet téren Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A minisztérium szerint a kormány évente 8 milliárd 300 millió forintot fordít hajléktalanellátásra. Télen, a több feladat miatt még 372 millió forintra pályázhattak az ellátó szervezetek.

A kormány 2016. december 31-ig meghosszabbítja a jelenleg működő 83 utcai szolgálat finanszírozását. Ezeket pályázati rendszerben finanszírozzák, 540 millió forint van erre.

A hajléktalan emberek fele a fővárosban, a többiek pedig a megyei jogú városokban élnek. Budapesten 10-12 ezer ember feje felett nincs fedél.