Lázár visszaszólt Colleen Bellnek

2015.10.29. 14:25

Új dohányadót vezet be a kormány, az egészségre különösen káros cigarettatípusokat szálanként négy forint adóteherrel sújtanák - közölte Lázár János  a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt Colleen Bell amerikai nagykövet által megfogalmazott bírálatokról, az új földtörvényről, valamint a Liget-projektről is. Elismerte, hogy az állam adta el az OTP-csomagot, valamint azt is egyértelművé tette, hogy Magyarország egyetlen visszatoloncolt menekültet sem fogad be. 

Új dohányipari különadó bevezetését javasolja a kormány, az egészségre különösen káros dohánytípusokat

szálanként négy forint adóteherrel sújtanák

- közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Hangsúlyozta, a kormány minden eszközzel próbálja növelni a dohányipar terheit, hogy csökkentse a dohányzást Magyarországon.

Vizsgálják, hogyan lehetne plusz terheket rakni a multikra

Lázár János arról is beszélt a tájékoztatón, hogy az Európai Bizottság elmarasztalta Magyarországot az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal kapcsolatban, emiatt 23 milliárd forinttól esik el a magyar költségvetés, és vissza kell térni a korábbi rendszerre, amely alapján csak minimális díjat kell fizetniük az érintett piaci szereplőknek.

Új dohányadót vezet be a kormányForrás: MTI/Balogh Zoltán

A miniszter közölte: a kabinet megvizsgálja a multinacionális cégek foglalkoztatáspolitikai helyzetét is, így azt, hogy más EU-s tagállamokban milyen formában vonják be a nagyobb közteherviselésbe a nagyobb kiskereskedelemmel foglalkozó áruházláncokat. Ezért nem alaptalan az a hír, miszerint több embert kellene foglalkoztatniuk a minél nagyobb vállalatoknak.

Egyetlen visszatoloncolt bevándorlót sem veszünk vissza

Lázár János azt mondta: a menekültek nem Magyarországnál, hanem Görögországnál léptek be az Európai Unióba, így oda kell visszaküldeni az érintetteket.

Senkit sem vesz vissza MagyarországForrás: MTI/Balogh Zoltán

Hozzátette: mintegy 40 ezer ember visszatoloncolását jelezték nyugat-európai országok, de Magyarország egyetlen visszatoloncolásra váró illegális bevándorlót sem vesz vissza. Reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés felhatalmazást ad a kvótáról szóló uniós döntés megtámadásához.

Leperegtek Colleen Bell kritikái

Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének kijelentéseire válaszul Lázár János megjegyezte: még az ő kérésére "sem akarunk sem befogadni, sem átengedni az országon senkit". Hozzátette:

Magyarország az Európai Unió, és nem az Egyesült Államok tagja,

és egyetlen olyan ország beavatkozását sem tolerálja, amely nem tagja az EU-nak.

A többi, a nagykövet által érintett témáról szólva azt mondta: azokat korábban az Európai Bizottságban megvitatták, amelyek eredményeként "itt az új közbeszerzési törvény" és módosítani szükséges az egyházügyi törvényt.

Lázár szerint meghallgatja a kritikákat a kormányForrás: MTI/Balogh Zoltán

A gazdaság kiszámíthatóságára és az adórendszer stabilitására vonatkozó megjegyzéseket úgy kommentálta: a magyar adószabályok minden itt működő cégre vonatkoznak, és nem fair kritika, ha miután valaki ezzel visszaél, az őt képviselő diplomata azonnal a kiszámíthatatlanságra panaszkodik.

Visszautasította a vádakat és konkrét problémák megfogalmazását várta a nagykövettől.

A kormány azzal is egyetért - tette hozzá -, hogy a paksi atomerőművel kapcsolatban átláthatóságra van szükség, így mindent nyilvánosságra hoznak, ami egy Amerikában épülő atomerőmű esetében is szokás.

Még több zöld kell a Városligetbe

Lázár János elmondta, hogy a kormány rögzítette a Liget-projekt első részének tartalmát, ennek legfontosabb része a Városliget parkfunkciójának erősítése. Arról is beszámolt, hogy a Nyugati pályaudvar ugyancsak megújulhat. A Liget-projekt részeként megépülhet az új nemzeti galéria és a Magyar Zene Háza a Városligetben, ahová a kormány a Néprajzi Múzeumot is elköltöztetné. Megújulhat a Vajdahunyad vára, az állatkert, a Közlekedési Múzeum és a Szépművészeti Múzeum - sorolta.

Először állt Kovács Zoltán Lázár János mellett a KormányinfónForrás: MTI/Balogh Zoltán

A "Liget 2" a tervek szerint arról szólna - folytatta -, hogy rehabilitálnák a Nyugati pályaudvar és a Városliget közötti területet. Ezzel kapcsolatban azt javasolja Lázár János, hogy

a kormány döntsön a pályaudvar teljes rekonstrukciójáról.

A MÁV-tól pedig a kezelésében lévő lerobbant területek megújítását, zöldfelületté alakítását várják. Emellett azt is tudatta, hogy ötletpályázatot írnak ki egy Csontváry-múzeumra, valamint létrehoznak egy Makovecz-intézetet is, amely az építész szellemi hagyatékát gondozná. 

Az államé az eladásra kínált az OTP-pakett

Lázár János miniszter megerősítette, hogy a kormány értékesíteni kívánja az állam tulajdonában lévő OTP-részvényeket. A befolyó pénzt beruházásokra fordítanák. Jelezte ugyanakkor, hogy mivel a tájékoztató az ajánlattételi időszakban zajlik, nem tud érdemi nyilatkozatot tenni.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK