Cáfolja az Országos Roma Önkormányzat korábbi gazdasági vezetése, hogy szabálytalanul költötték el a 2014-es kampányra kapott pénzt, valamint hogy nem számoltak el az árvízi védekezés során felhasznált összegekkel. 

Vajda László az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselője szerdán azt állította, hogy a 2013-as dunai árvíz idején az akkori vezetők 20 millió forintot költöttek el az önkéntesekre, ám ennek az összegnek csak a kétharmadáról vannak számlák és elszámolások. 

Farkas Flórián, a Fidesz képviselője, miniszterelnöki biztosForrás: MTI/Kovács Tamás

Vajda László szerint gond volt a 2014-es kampányra kapott támogatások elköltésével is, szerinte ugyanis a mintegy 83 milliós összegből 5 millió forintot kapott az egyik Farkas Flóriánhoz kötődő alapítvány, míg 8 miliót a Farkas Flórián vezetésével működő Lungo Drom. Kampánystratégiára 9,2 milliót kapott egy ügyvédi iroda. 

Az ORÖ korábbi gazdasági vezetése közleményben cáfolta a vádakat.

Mint írják, „az ORÖ a 2013-as árvíz elleni védekezésben a Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal megkötött együttműködési megállapodás keretében mozgósította a magyarországi roma nemzetiség tagjait. A feladatokban részt vevő ezer roma önkéntes megfeszített munkájával hozzájárult a települések árvíz elleni védelméhez. Az ORÖ a szervezési feladatokon túl a fenyegető katasztrófa elhárításához szükséges pénzügyi feltételeket is biztosította, a pénzfelhasználásról hivatalosan elszámolt". Állításuk szerint erről Vajda László is tudott. 

A kampánypénzekkel kapcsolatban azt írták, hogy az ORÖ „a pártokkal megegyező feltételekkel, azonos felhasználási szabályok mellett részesült támogatásban, amelynek elszámolását hivatalosan elfogadták”.