Ha nem újítják fel, annyi a fogaskerekűnek

Vágólapra másolva!
Ha most nem nyúlunk a fogaskerekűhöz, elbúcsúzhatunk tőle - figyelmeztetett Pokorni Zoltán. A hegyvidéki polgármester négy éven belül átadná a felújított és meghosszabbított pályájú fogast, amire akkor is találnak forrást, ha az EU nem ad. A XII. kerület hamarosan elektromos buszokkal is zöldül.
Vágólapra másolva!

Harminc elektromos buszt kaphat a XII. kerület, és 2019-re forgalomba állhat a Széll Kálmán térig meghosszabbított útvonalú, felújított fogaskerekű – tudta meg az Origo.

Sietniük kell

Pokorni Zoltán kerületi polgármester és a BKK vezérigazgatója, Dabóczi Kálmán hétfőn délelőtt döntött az együttműködésről a két terv kapcsán, bár a fogas előkészítésén már 2012-ban is dolgoztak a közlekedési társaságnál.

A mostani megállapodás konkrét időpontokat és összegeket nem tartalmaz, Pokorni viszont minél előbb hozzálátna a 19. században épített fogaskerekű felújításához,

különben pár éven belül le kell állítani

az életciklusuk végéhez közeledő szerelvényeket és az elhasználódott pályát.

Negyvenéves szerelvények, 19. századi pálya: Pokorni szerint minél előbb fel kell újítani a fogaskerekűt Forrás: MTI/Simó Endre

Ez pedig a polgármester szerint azt jelentené, hogy többé nem is indulhatna újra.

Húszmilliárdból zötyögne tovább

A Hegyvidék közel 20 milliárd forintos büdzsével számol a beruházásra.

Ebből 8 milliárdot tenne ki a 40-50 éves szerelvények cseréje, és további 10-12 milliárd forintba kerülne a sínek és peronok felújítása, a vonal meghosszabbítása mind a két végén.

A felújítás után a Normától a Széll Kálmán térig jár majd a fogaskerekű, a térképen szaggatott narancssárga sáv jelzi azokat a szakaszokat, ahol a fogas hagyományos síneken is közlekedik Forrás: BKK

A fejlesztéssel a fogaskerekű a Széll Kálmán téritől a Normafáig járna majd. Az alsó szakaszon a már kiépített villamossínt használja majd a fogas, a végállomás már épül is. Fent új pályát kell építeni.

Ha kell, hitelből

Az Origo kérdésére Pokorni Zoltán elmondta, elsősorban uniós pénzekre pályáznak, de ha szükséges,

az Európai Beruházási Banktól vesznek fel hitelt a fogaskerekű fejlesztésére

Hozzátette, a 2019-es dátumot pesszimista becslés alapján tűzték ki. Ebbe beleszámolták az egyéves, sokszor pereskedéssel kísért közbeszerzési eljárást, és a másfél-két éves időtartamú kivitelezés időtartamát is.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere. Szerinte négy év múlva átadhatják a megújult, meghosszabbított vonalat Fotó: Szabó Gábor - Origo

A pálya meghosszabbításával és menetrend sűrítésével a fogaskerekű ténylegesen bekapcsolódik majd a budai tömegközlekedésbe, alternatívája lesz a hegyvidéki autós forgalomnak is - hangzott el a sajtótájékoztatón. Várhatóan sokan a párhuzamos 21-es buszról szoknak majd át a fogasra. Azt azonban

egyelőre a BKK vezére sem tudta megbecsülni, mekkora forgalombővüléssel számolnak a vonalon.

Legyen zöldebb

A beruházás szervesen illeszkedik a zöld Hegyvidék elképzeléshez: a polgármester csökkenteni szeretné a kerület, és ezen belül a Normafa környezeti terhelését – mint mondta, a hétvégenként érkező több ezer autós turista valósággal megszállja a kirándulóövezetet, és a helyi lakosok is szívesebben választják a kocsit, mint a tömegközlekedést.

A BKK elektromos midibusza. Hamarosan e-buszok járhatnak majd a Hegyvidéken is Forrás: BKK/Nyitrai David

A cél a lehető legkisebb környezeti ártalom, a kerület ezért elektromos buszokat igényelt, sőt,

a polgármester később e-kukásautók beszerzésén is gondolkodik.

Mint elhangzott, a BKK és az önkormányzat szakértői jelenleg az e-buszos fejlesztés előkészítésen dolgoznak.

Ez kevés lesz

Dabóczi Kálmánt a BKV helyzetéről is faggatták a sajtótájékoztatón: elmondta,

a társaság működtetésére adott 13, 5 milliárdos fővárosi kölcsön nem elég az év végéig.

A 20. század elején még gőzmozdony húzta a fogast Forrás: Hegyvidéki Helytörténeti Múzeum Gyűjteménye

Dabóczi ugyanakkor bízik benne, hogy határidőn belül megérkezik a kormány által ígért, 24 milliárdos támogatás is.

Nem drágul a bérlet

A BKK vezére az Origo kérdésére hozzátette, nem tud arról, hogy a közlekedési vállalat kritikus helyzete miatt közeljövőben emelnék a jegyek vagy bérletek árát.