Ha Hiller okos, nem szilisedik el

parlament, országygűlés, plenáris ülés, Hiller István
Vágólapra másolva!
Kijelentésének korrekciójára szólította fel Hiller Istvánt az MSZP elnöke. Hiller korábban a Fidesz kommunikációjába illő nyilatkozatot tett menekültügyben. Tóbiás József elnök szerint Hillernek színt kell vallania, hogy Fidesz-közeli MSZP-t akar-e. Hiller ettől még nem "áll át" a Fideszhez.
Vágólapra másolva!

Dicsérjen meg téged az Orbán Viktor! – poénkodtak kezdetben sokan az MSZP-ben, miután a miniszterelnök elismerőleg szólt Hiller Istvánról.

Vannak, akik már egy Fidesz–MSZP-nagykoalíciót vizionálnak Hiller kijelentései nyomán Fotó: Origo

A magát egyszerre baloldalinak és magyarnak valló volt MSZP-elnök Hiller azóta viszont pártjánál kiverte a biztosítékot, mivel

menekültügyben több olyan nyilatkozatot tett, mintha a kormányfő magyar hangja lenne,

ráadásul eközben élesen kritizálja saját pártját.

Felrobbantotta az MSZP-t

Nem csak megosztotta, szinte felrobbantotta az MSZP-t Hiller István a menekültügyben az utóbbi időben tett kijelentéseivel. A Fidesz számára népszerűségnövekedést hozó biztonsági határzár ügyében az InfoRádióban tett meglepő nyilatkozatot kedden Hiller, amikor a korábban az Orbán Viktor kormányfőtől is hallható álláspontot képviselte: a kerítést nem szereti, de senki nem tud jobbat.

Hiller István nem szereti a határon felhúzott kerítést, de egyelőre nem lát jobb megoldást Fotó: Origo

Hiller úgy fogalmazott: "Én nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van. Csak már mondjon valaki ennél jobbat!" Hozzátette: nagyon szeretne egy olyan európai uniós közös megoldást támogatni, magyarként és európaiként, ami erre a problémára akár csak alternatív megoldást nyújt. "De kérem, olyat nem tudok támogatni, ami nincs" - mondta Hiller István.

Hiller szavai megrökönyödést okoztak a pártban - Tóbiás Józseffel és Mesterházy Attilával a Parlamentben. Forrás: MTI/Soós Lajos

Ehhez a csütörtöki Heti Válaszban megjelent interjúban még azt is hozzáfűzte Hiller, hogy szerinte koordináció lehet a népvándorlás mögött.

- mondta. Ez a kifejezésmód és gondolatsor kísértetiesen hasonlít arra, amint Orbán Viktor kormányfő, illetve Lázár János miniszter is emlegetni szokott.

Tóbiás a helyében átgondolná

Hiller Istvánnak a menekültügyben a pozitív semlegesség elvét valló MSZP-ével ellentétes álláspontját már Tóbiás József pártelnök sem hagyta szó nélkül. Felszólította Hillert: "tegye egyértelművé, amíg mi vezetjük a szocialista pártot, addig

mert azzal szemben határozza meg magát" - mondta.

Tóbiás József pártelnök arra kérte egykori elődjét, korrigálja szavait Fotó: Bielik István - Origo

A párt egy másik vezető politikusa, Gőgös Zoltán elnökhelyettes az Origónak azt mondta, ez a kérdés a hétfői frakcióülésen is szóba került, és sokan vannak vele azonos véleményen abban, hogy

Hozzátette: "legyen a török vagy a görög határon." Azt is mondta, a kerítéses Hiller-nyilatkozat a szemében ezért nem kollaborálás a Fidesszel.

Lendvai Ildikó szerint Hiller tévedett és hibázott a kerítés ügyében tett nyilatkozatával Fotó: Polyák Attila - Origo

Az MSZP volt elnöke, Lendvai Ildikó az Origónak úgy értékelte Hiller szavait, hogy a volt elnök rosszat mondott, tévedett és hibázott nyilatkozatával. Ugyanakkor Lendvai szerint - aki régóta ismeri Hillert - politikustársa részéről

ez nem jellemhiba, nem önmaga elárulása, csupán egy téves útkeresés.

Lendvai szerint ugyanis a kerítés a menekültekkel szembeni uszító kormányzati politika jelképe.

Szigetvári pálfordulást emleget

Felháborodott Hiller szavain Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke is. A Facebookon arról írt: "Orbán már Putyin kottájából énekel, és erőlteti az EU szétverésének politikáját. Most ebbe a sorba állt be a szocialista Hiller István. Pedig ő még van annyira művelt is, hogy csak tudatosan képes ekkora pálfordulásra." Hozzátette: ha ez folytatódik, az Együtt nem lép szövetségre a szocialistákkal.

Bírálta az MSZP-t, Orbán megdicsérte

Hiller István ezt megelőzően, néhány hete azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az Origónak nyilatkozva élesen kritizálta saját pártját, majd a 444.hu nyilvánosságra hozta, hogy tavasszal Orbán Viktor elismerőleg szólt a volt miniszterről, pártelnökről, aki jelenleg az Országgyűlés MSZP-s alelnöke.

Orbán Viktor úgy érzi, Hiller Istvánban "mocorog valami" Forrás: Origo

Orbán azt mondta Hillerről: "Van valaki, aki intellektuálisan ezt meg szokta oldani, de hogy az egyéb vezetői ügyekkel hogy áll, nem tudom, nem látok bele; ez a korábbi pártelnök, professzor úr, a Hiller. Ő egy nemzeti érzelmű ember. Baloldalról ez nehéz dolog, de benne mocorog valami" - mondta.

Hiller István az Origónak erről azt mondta, ő egyszerre büszke baloldali és büszke magyar ember, és nem azért mondja a véleményét, hogy bárkinek - akár Orbánnak - megfeleljen. Hozzátette: Orbán dicsérete után sem esik gondolkodóba, hogy a magyar vagy a baloldali énje erősebb-e.

Lázár János is elismerően beszélt Hiller Istvánról a legutóbbi Kormányinfón Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az eheti Kormányinfón még Lázár János miniszter is úgy értékelte Hiller kerítésügyben tett nyilatkozatát, hogy "a fölvilágosodás időről-időre megtalálja a szocialistákat." Hillert jó miniszternek, bölcs és gondolkodó embernek nevezte, remélve, hogy a pozitív szavakkal nem árt a politikusnak.

Nem áll át a másik oldalra

Noha a párton belül megütközést váltott ki, és van, aki már egy Fidesz-MSZP nagykoalíció előretolt helyőrségét látja Hillerben, az Origo által megkérdezett szakértő szerint

még csak hidat sem akar képezni jobb- és baloldal között.

Kiszelly Zoltán politológus szerint az sem vártható, hogy Hiller a Fidesz és a kormány akcióit támogató, azokban szerepet vállaló Pozsgay Imre vagy Szili Katalin útjára lépne. Úgy vélte,

Orbán szemében Hiller "az emberarcú baloldali",

és a Fideszben sokan úgy gondolhatják, milyen jó lenne, minden baloldali ilyen nyitott lenne a nemzeti gondolatokra.

Kiszelly szerint Orbán dicsérete mögött az is állhat, hogy a szenvedélyes Gyurcsány Ferenccel szemben fel kell építeni valakit. Megjegyezte: Nicolas Sarkozy francia elnök baloldali értelmiségieket vett be a kormányba, Amerikában pedig a demokraták is republikánus védelmi miniszter neveztek ki.

Nem kell gesztust tennie

Ilyen politikai gesztus Magyarországon Kiszelly szerint nem várható, miután

a Fidesz 2018-ban is többséget szerezhet a választáson, így nincs oka arra, hogy gesztust tegyen a baloldalnak.

Ami az MSZP-t korábban szintén bíráló, később a pártból kilépett, majd a miniszterelnök nemzetpolitikai tanácsadójaként dolgozó Szili Katalinnal vonható párhuzamot illeti, Kiszelly óvatosan fogalmazott.

Szili Katalin kilépett az MSZP-ből, ma a kormányfő nemzetpolitikai tanácsadója Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kiszelly szerint Szili Katalin előtt érdemes megemlíteni a hasonló pályát befutott Szűrös Mátyást és Pozsgay Imrét is. Közös bennük, hogy

kiugrottak az MSZP-ből, saját pártot alapítottak, ám ezek idővel megszűntek, és nem tudtak komoly politikai tényezővé válni

- mondta a politológus, aki szerint az említett politikusokat a hiúság vihette erre az útra, amire "Hiller nem lép, ha okos."

Nem akar a Fidesz felé közeledni

Hiller értelmiségi holdudvart akar építeni az MSZP köré, szó sincs arról, hogy a Fidesz felé vinné a pártját - ezt a politikus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mondta csütörtök este. Szerinte ezt Tóbiás József pártelnök is tudja.

Azt a felvetést, hogy állítólag Orbán Viktor köztársasági elnököt csinálna Hillerből, a szocialista politikus abszurdnak minősítette

és tagadta.Hiller István hozzátette: "A nemzeti együttműködés rendszere számomra álságos, elutasítandó, mindenképpen kormányváltást akarok."