Sárga rózsákkal temették a szív és a szeretet emberét

Göncz Árpád temetése
Vágólapra másolva!
Mindössze a sírnál álló díszegyenruhás katonák és a búcsúztatáson megjelent számos politikus emlékeztetett protokolleseményre Göncz Árpád temetésén. A közvetlen, a protokollt sosem szerető volt államfőt kérésének megfelelően nem állami díszsírhelyre temették, és politikus nem is mondott beszédet a sírjánál. Csak egykori cellatársa, az unokája és a pannonhalmi főapát búcsúztatta.
Vágólapra másolva!

Több ezer ember kísérte utolsó útjára Göncz Árpád volt köztársasági elnököt: végakaratának megfelelően nem a Fiumei úti Nemzeti sírkertben, hanem az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra - ott, ahol Bibó István is nyugszik.

A volt államfő, író, műfordító, politikus életének 94. évében, október 6-án hunyt el.

Göncz Árpán unokája így emlékszik vissza nagypapájára. A megható videót ITT nézheti meg.

Mégsem fütyülték ki Orbánt

A búcsúszertartáson megjelentek a legfőbb közjogi méltóságok: Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is a feleségével érkezett. Mivel Göncz Árpád végakarata a politikamentes temetés volt, többen felháborodtak, amiért a szertartásra - igaz, magánemberként - Orbán is elment.

Több ezren vettek végső búcsút Göncz Árpádtól az Óbudai temetőben Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A megemlékezők már korábban a Facebookon csoportokat alakítottak, a hozzászólások között azonban nemcsak a részvét, hanem a felháborodás szavai is helyet kaptak. Egyesek felvetették, hogy Orbán Viktor "nemkívánatos" a temetésen, így félő volt, hogy

hasonló jelenetekre lehet számítani, mint két éve, Horn Gyula búcsúztatásán.

A volt szocialista miniszterelnök temetésén a tömeg jól hallható pfujolásban tört ki, amint bemondták Orbán Viktor nevét az emlékezők között.

Nem fütyülték ki Orbán Viktor kormányfőt, holott fennállt ennek a veszélye is Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Pfujolás, fütyülés és más, akár a kormányfő temetőbe bejutását megakadályozó atrocitás, tiltakozás végül nem történt. Mint arról az Origo beszámolt, Kiszelly Zoltán politológus szerint Orbán Viktor nem tehette volna meg, hogy nem megy el a temetésre.

Párbeszéd a tömegben

"A király biztosan késik" - mondja egy ősz hajú férfi a mellette állónak az Óbudai temetőben ácsorgó tömegben. "Nem király. Cár. Az illik a Viktorhoz. De biztosan megvárják."

Politikusokkal, protokoll nélkül

Természetesen nem a magyar kormányfő volt az egyetlen politikus, aki részt vett a temetésen. A magyarok mellett külföldi állam- és kormányfők is tiszteletüket tették. Ha nem is a pulpituson, de rajtuk kívül is több politikus jelen volt a gyászolók között a tömegben.

Politikusok, diplomaták és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát az emelvényen Fotó: Polyák Attila - Origo

Mások mellett megjelent Schmitt Pál és Sólyom László volt államfő, Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Hiller István, az Országgyűlés alelnöke, Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke is.

Medgyessy Péter volt kormányfő a gyászolók között Fotó: Polyák Attila - Origo

Jelen volt a szertartáson Polt Péter legfőbb ügyész, továbbá Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke, Görgey Gábor volt kulturális miniszter, Paul Lendvai újságíró, Ferge Zsuzsa szociológus és Benkő László, az Omega együttes billentyűse is.

Minden idők legjobb elnöke

„Te a szeretet embere voltál, a szeretetet hirdetted, mint (...) a Názáreti is, és mindenkihez volt jó szavad” - mondta személyes hangú búcsúbeszédében Mécs Imre. Ő annak idején együtt raboskodott Göncz Árpáddal, és ő volt az egyetlen nem családtag, aki beszédet mondott.

Személyes hangú búcsúbeszédet mondott Mécs Imre, a volt államfő barátja és rabtársa Fotó: Polyák Attila - Origo

Göncz Árpád államfővé választását Mécs úgy jellemezte, hogy egy nagyon bölcs és jó paktum eredményeként lehetett a frissen megalakult Magyar Köztársaság elnöke.

- jelentette ki.

Arról az Origo beszámolt, a Göncz család és Mécs csütörtökön állapodtak meg abban, hogy Mécs Imre mégis beszédet mond. Korábban ugyanis Mécs még azt közölte, hogy nem fog beszélni, mert „égető nemzeti problémákkal” is foglalkozott volna, ám a család tudatta, ez így nem hangozhat el.

Unokája szerint rajtunk a sor

Benedek Márton, Göncz Árpád legidősebb unokája is beszédet mondott. Szerinte nagyapja már megtett mindent, „most már rajtunk a sor”.

Benedek Márton, Göncz Árpád legidősebb unokája búcsúzott a család nevében Fotó: Polyák Attila - Origo

Göncz Árpád a szív embere volt

A római katolikus gyászszertartást a volt államfő akaratának megfelelően Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vezette.

- mondta a főapát.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vezette a temetési szertartást Fotó: Polyák Attila - Origo

Várszegi Asztrik úgy fogalmazott, sokak nevében vesz búcsút „teljes tisztelettel és szeretettel” a Magyar Köztársaság volt elnökétől, a férjtől, a családapától, az unokáiért rajongó nagyapától, az irodalmártól, de mindenekelőtt az embertől.

Egyetlen koszorú a sírnál

Az egyetlen koszorút Göncz Árpád családja helyezte el a sírnál. A hozzátartozók azt kérték, hogy a búcsúzók csak egy-egy szál virággal róják le kegyeletüket, a koszorúra szánt összeggel a Göncz Árpád által alapított Kézenfogva Alapítványt támogassák.

Sárga rózsákkal búcsúztak a gyászolók a volt államfőtől Fotó: Polyák Attila - Origo

Sokan érkeztek sárga rózsával a temetésre. A szertartáson Koncz Zsuzsa elénekelte Göncz Árpád kedvenc dalát, amivel a 90. születésnapján is köszöntötték. Miközben szólt Bródy János kíséretében a Ha én rózsa volnék című dal, mindenki felemelte a kezében lévő virágot.