Fagyállós gazda: Újpest első embere is megszólalt

Wintermantel Zsol,  magyar politikus,2010 óta Újpest polgármestere, fővárosi önkormányzati és országgyűlési képviselő
Wintermantel Zsolt interjú
Vágólapra másolva!
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere egy kérdést tett föl a Facebookon a szerdán hét évre elítélt fagyállós borosgazda ügyében. 
Vágólapra másolva!

Újpest fideszes polgármestere, Wintermantel Zsolt egy Facebookra kirakott kérdéssel reagált a bíróság szerdai – nem jogerős – döntésére, amely szerint hét évre ítélték azt a vácszentlászlói férfit, aki a tolvajok által rendszeresen megdézsmált borába fagyállót töltött, majd egy ebből fogyasztó tolvaj életét vesztette.

Tisztelt bíróság!Lenne egy kérdésem a fagyállós borosgazda történetének analógiájára.Ha én a telkemen belül, zárt...

Szerző: Wintermantel Zsolt, 2015. november 12.

Wintermantel azt a kérdést teszi fel, hogy ha a lezárt kertjében tartott autójából ő kiszereli a féket, és valaki az autót mégis ellopva halálos balesetet szenved, akkor

őt is börtönbe küldik-e.

Wintermantel Zsoltnak sem tetszett az ítélet a fagyállós borosgazda ügyében Fotó: Bielik István - Origo

Enyhítene az ügyészség

A fagyállós gazdát a bíróság több emberen elkövetett emberölés kísérlete, valamint több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt mondta ki bűnösnek. A bíróság szerint a szándékosságot bizonyítja, hogy a gazda egyértelműen mérget használt, mégpedig komoly dózisban (két litert öntött a borába), aztán megpróbálta eltüntetni a nyomokat.

A bűncselekmény minősítését, illetve

a 7 éves büntetést még a vádhatóság is túlzásnak tartja,

ezért enyhítésért fellebbeznek. Az ügyészség eredetileg életveszélyt okozó testi sértéssel vádolta a gazdát, majd ezt a tárgyaláson folyó bizonyítás eredményeként halált okozó testi sértésre módosította.